Család

72 kiló van az ikertestvérek között – fotó

Egyiküknek gyomorgyűrűje van, ezért nem hasonlítanak egymásra.
Stacey és Kelly
Stacey és Kelly

Stacey Warren és Kelly Acres egypetéjű ikrek, bár jelenleg ez nem látszik rajtuk. A testvérek két évvel ezelőtt még sokkal jobban hasonlítottak egymásra, hiszen a súlyuk is azonos volt. Stacey azonban rászánta magát a gyomorgyűrűműtétre, és alig egy év alatt megfelezte a testsúlyát. Jelenleg 55 kiló, míg Kelly továbbra is 127 kilót nyom.

„Fiatalabb korunkban csak úgy emlegettek minket: az ikrek. Gyakran kérdezték, hogy melyikünk kicsoda – mesélte Stacey egy brit lap riportjában. – Az iskolában kövér ikreknek csúfoltak minket, de mindig kiálltunk egymásért.”

A testvérek kiskoruk óta egyformán öltözködtek, ezt azonban mostanában nem tehetik. „Gyakran viccelődünk, hogy nem vagyunk már egypetéjűek. De ami számomra öröm, az Kellynek nehéz” – árulta el Stacey. És valóban: bár Kelly azt mondja, nem féltékeny a testvérére, de szeretne úgy kinézni, mint ő, ezért úgy döntött, hogy maga is elvégezteti a műtétet, ehhez azonban előbb néhány kilót még le kell adnia. „Néha azt kívánom, bárcsak én lennék, aki ennyit fogyott, de persze jó látni, hogy ennyire jól van, és meg is érdemli. Továbbra is a legjobb barátok vagyunk!”

 

72 kiló van az ikertestvérek között – fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top