Család

Halála előtt tíz nappal ismerte meg a lányát

Az örökbe adott lány szinte az utolsó pillanatban érkezett haldokló édesanyjához.

Alison és Andy Dugdale annak idején azért adták örökbe lányukat, Kristent, mert rendkívül nehéz anyagi helyzetben voltak, ráadásul az asszony súlyos depresszióval küzdött, ezért nem tudtak megfelelő körülményeket biztosítani a gyereknek. A kislányt egy lelkész házaspár fogadta örökbe, és csak 12 éves korában mondták el neki, hogy adoptálták.

Kristen ezek után szerette volna megismerni a vér szerinti szüleit is, ám csupán egy fotót kapott róluk, és a leveleit sem továbbították a családnak, ők ugyanis nem szerették volna felvenni a kapcsolatot. A csalódott tini éveken át próbálta elfelejteni biológiai szüleit, ám 20 évesen úgy döntött, mégiscsak megkeresi őket. Tudta, hogy van egy 18 éves húga, akit Tarynnek hívnak és az interneten meg is találta a lány blogját. Öröme azonban nem tartott sokáig, az egyik bejegyzésből ugyanis kiderült, hogy édesanyjuknak gyomorrákja van.

Közös fotó készítésére már nem volt alkalmuk

Közös fotó készítésére már nem volt alkalmuk

Forrás: The Mirror 

 

A lány rögvest e-mailt írt a húgának, akivel ezt követően levelezni kezdtek. Időközben édesapjuk is megtudta Taryntől, hogy Kristen jelentkezett, és azt kérte, utazzon hozzájuk azonnal. Alison ekkor már rendkívül rossz állapotban volt, egy hospice-házban ápolták. „Anya felnézett rám és mosolygott. Azonnal tudta, hogy ki vagyok” – idézte fel a találkozás pillanatait Kristen egy brit lap riportjában.

A lány ezt követően minden nap meglátogatta édesanyját és órákon át fogta a kezét, illetve amikor az asszony magánál volt, tudtak beszélgetni is. „Elmondta, hogy mennyire boldog, és hogy nagyon büszke rám. Elmesélte azt is, hogy minden nap gondolt rám. Láttam, ahogy lassan eltávozik, de örültem annak, hogy még idejében érkeztem.”

Anyának és lányának tíz közös nap adatott, mielőtt Alison elhunyt. „Alig hogy megtaláltam, el is veszítettem édesanyámat, de még mindig itt van nekem apa és Taryn.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top