Család

A YouTube-on találta meg elveszett ikertestvérét

Korábban egyik lány sem tudta, hogy van egy ikertestvére.

A Franciaországban élő 25 éves Anais Bordier tisztában volt azzal, hogy Dél-Koreában született és csecsemőként fogadták örökbe, azt azonban nem sejtette, hogy van egy ikertestvére. Egy napon azonban a barátai átküldtek neki egy YouTube-on talált videót, mely egy feltörekvő, amerikai színésznőről, Samantha Futermanről készült. A lány igencsak meglepődött, ugyanis a képsorokon mintha csak saját magát látta volna viszont.

Anais az interneten utánanézett Samantha adatainak és döbbenten szembesült azzal, hogy a lány ugyanazon a napon és ugyanabban a városban született, mint ő maga, illetve, hogy szintén adoptálták, mindezek alapján pedig minden esély megvan arra, hogy a kettejük közti hasonlóság nem véletlen, lehet, hogy ikertestvérek.

Virtuálisan már találkoztak
Virtuálisan már találkoztak

Bordier a Facebookon felvette a kapcsolatot Futermannel és internetes videotelefon segítségével már beszéltek is egymással. Bár Samantha sem tudott arról, hogy lett volna egy ikertestvére, a hasonlóság őt is meggyőzte. A lányok gyerekkori fényképeket is küldtek egymásnak, melyeken szintén nagyon egyformák, így mindketten egyre biztosabbak abban, hogy ikrek.

Anais és Samantha jelenleg pénzt gyűjtenek, hogy személyesen is találkozhassanak és elvégeztethessék azt a DNS-tesztet, mely egyértelműen kideríti, hogy van-e köztük biológiai kapocs. Történetükről, első személyes találkozásukról dokumentumfilmet is szeretnének forgatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top