Család

Egyedi csokoládédobozok Magyarországnak

Kevés dolgot tudunk mondani fiatalkorunkból, amit a gyerekeink is változatlan formában élhetnek át. Talán az egyik ilyen a Kinder csokoládé, amit a mai gyerekek ugyanúgy szeretnek, mint mi is - húsz egynéhány évvel ezelőtt. Sőt, a csokoládé új, limitált kiadású csomagolása újra bebizonyította, hogy a Kinder csokoládé szeletek a szülők és gyerekek számára közös élményt jelentenek.

A mesék már nem a régiek. Ahogy a társasjátékok, gyerekkönyvek vagy az iskola sem. A kisgyerekes szülők hamar rádöbbennek, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi minden változott meg gyökeresen. Már fiatal anyukaként is nehéz bármi olyat találnunk a saját gyerekkorunkból, amiről úgy mesélhetnénk gyerekeinknek, hogy vannak róla saját emlékeink. A kevés közös élmény egyike az a csokoládé, aminek dobozával és az arról mosolygó kedves gyerekarccal fiatalon már mi is találkozhattunk. Igen, a Kinder csokoládéról van szó, amely az esetek többségében világszerte ugyanolyan csomagolásban kerül a boltok polcaira. Most azonban új, magyar arcokat fedezhetünk fel a dobozokon.

Egyedi csokoládédobozok Magyarországnak

Sacika, Keti, Esztike, Paki, Maja, Anna és Petike. 7 édes gyereknév, amelyekhez 7 még édesebb mosoly tartozik. Büszke szüleik nagy örömére ők lettek a Kinder első magyar arcai, akik a 100 g-os Kinder csokoládék csomagolásairól nevetnek ránk. A 7 limitált kiadású doboz csak korlátozott ideig kapható, kizárólag Magyarországon.

Hogyan került pont ez a 7 édes arc a csomagolásokra? Nehéz volt a választás, hiszen a győztes képeket több ezer kedves gyerekarc fotója között kellett megtalálni. A döntésre 3 hónap állt rendelkezésre, ezalatt bárki szavazhatott az általa legkedvesebbnek gondolt képre. A Kinder első magyar arcainak kiválasztásában a végső döntést tehát a szavazók hozták meg, a zsűri segítségével, amelynek munkájában Gryllus Dorka és Szántó Dávid mellett Szilágyi Stefi gyerekfotós is részt vett.

A Kinder első magyar arcaival ellátott csomagolások elkészültek, nincs más hátra, mint hogy megkeressük őket a boltok polcain!

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top