Család

Már a 2 év alatti gyerekek is okostelóznak

Nincs mese, megérkezett a digitális generáció.

Öt gyerekből kettő már javában használja a tabletet vagy az okostelefont jóval azelőtt, hogy teljes mondatokban kezdene el beszélni – derült ki a Common Sense Media nevű, amerikai nonprofit családvédő szervezet felméréséből. A vizsgálat szerint a 2 év alattiaknak a 38 százaléka már kezeli a mobilkészüléket, elsősorban játékra és videóletöltésre használják. A fejlődés óriási, hiszen 2011-ben csupán 10 százalék volt ez az adat. A 8 évesek körében pedig 72 százalék használja az okostelefont és a tabletet. „Ez annak a jele, hogy megérkezett a digitális generáció” – jegyzi meg az amerikai családvédő szervezet alapítója, Jim Steyer.

A felmérésből kiderült, hogy az okostelefon használata – más médiaeszközökkel összehasonlítva – nagyon gyorsan terjed a kisebbek körében. Mindezenközben a tévézés mértéke alig változott: 2011-ben és 2013-ban a 2 év alattiaknak a 66 százaléka ült a képernyő elé. A számítógép-használat 2 év alatt 4-ről 10 százalékra nőtt, a DVD-zés mértéke viszont zuhant (2011-ben 52 százalék volt, 2013-ban csupán 46 százalék).

Nemcsak az figyelhető meg, hogy egyre több gyerek használja a tabletet és az okostelefont, hanem az is, hogy lényegesen hosszabb ideig van a kezükben. Két év alatt a háromszorosára nőtt az ezekkel a kütyükkel eltöltött idő: 2011-ben még csak 5 perc volt, 2013-ban már átlagosan 15 percre nőtt a napi okostelózás.

„Lényeges változás figyelhető meg a gyerekek médiafogyasztásában. A tévéképernyő helyét immár az iPad vagy az iPhone vette át” – magyarázza Steyer, aki szerint egyaránt vannak pró és kontra érvek a mai gyerekek médiahasználatát illetően. A tablet ugyanis oktatási szerepet is betölthet, ha viszont virtuális bébiszitterként kezd el funkcionálni, akkor már ártalmas lehet a kicsik fejlődésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top