Család

Megszületett a 90 milliomodik vietnami

Ünnepeltek a hanoi szülészeten, egy kislány lett az "aranykor" hírnöke.

A 90 milliomodik vietnami megszületését ünnepelték pénteken egy hanoi szülészeten; ebből az alkalomból az ázsiai ország alelnöke és egészségügyi minisztere ajándékokkal halmozott el egy hajnali órákban világra jött kislányt. A 3,2 kilogrammos Nguyen Thi Thuy Dungot jelképesen Vietnam 90 milliomodik lakosának minősítették.

A helyi sajtó úgy ünnepelte az eseményt, mint beköszöntét az „aranykornak”, amelyben két aktív dolgozó jut egy nem dolgozóra. Kilencvenmillió lakosával Vietnam immár Délkelet-Ázsia 3., Ázsia 8. és a világ 14. legnépesebb országa lett.

A családtervezési intézkedéseknek köszönhetően Vietnam lakossága sokkal később érte el a 90 millió főt, mint ahogy azt a hatóságok jósolták. A népesedési és a családtervezési hivatal egy átfogó 1989-es felmérés alapján 2002-re várta a 90 milliós lélekszám elérését, 2010-re pedig már 105 millióra számított.

A népességszabályozás sikere mellett gondot jelent, hogy Vietnamban sokkal több fiú születik, mint lány: 100 leánygyermekre 112 fiúgyermek jut. A várandós nőket gyakran leánymagzatuk elvetetésére kényszerítik, noha ezt törvény tiltja. Ha nem áll helyre az egyensúly, 2050-re négymillió olyan vietnami férfi lehet, aki nem talál magának feleséget. Hasonló probléma nyugtalanítja Kínát is, ahol már drámai méreteket öltött a nőhiány. Eközben viszont Japánban a nőtlenség dominál, a fiatalokat ugyanis már nem érdekli se a szex, se a párkapcsolat; mint mondják, jól érzik magukat szinglin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top