Család

Új divat: képkeret méhlepényből

Ez is az újrahasznosítás egy formája...

Egyesek megeszik a méhlepényüket, mások kapszulát csináltatnak belőle, a lótusz szülés hívei pedig a kisbabán hagyják, míg le nem szárad. Akiknek viszont ezek közül egyik irányzat sem szimpatikus, akár már képkeretet is csináltathatnak a placentából.

A(z) “Te csináltatnál képkeretet a méhlepényedből?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem, ez gusztustalan.

Egy brit dizájner, Amanda Cotton fejlesztette ki azt az eljárást, mely során a méhlepényt először kifőzi, majd apró darabokra őrli, végül gyantával önti formába. A végeredmény egy márvány hatású keret, melybe a szülők jellemzően a kisbabájuk fotóját teszik.

A tervező meggyőződése, hogy az emberi melléktermékek esztétikai értéket hordoznak, ezért kezdett ajándéktárgyakat készíteni ezek felhasználásával. Azért épp a méhlepényre esett a választása, mert egyetemi évei alatt egy bábával élt együtt, és neki köszönhetően vált nyilvánvalóvá a számára, hogy a placenta túlságosan kis jelentőséget kap annak ellenére, hogy milyen fontos kapcsot jelent az anya és a gyermek között a terhesség alatt.

„A munkám arról szól, hogy kifejezzem: milyen csodálatos és bonyolult anyagokat képes előállítani a testünk” – fogalmazott Cotton.

Új divat: képkeret méhlepényből

 

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése