Jobb volt, mint a lánybúcsúm! – Lehet-e ünnep a válás?

„Elmúlt házaséveink tiszteletére válási bulit rendezünk. Ezzel szeretnénk búcsúzni az együtt töltött időtől és egymástól – veletek: a közeli barátainkkal és családtagjainkkal.” Én nem kaptam ilyen meghívót a szüleim válása idején – akik azóta is remek kapcsolatot ápolnak, habár mindkettőjük újraházasodott –, még nem volt divatban. Pedig kaphattam volna. Számomra az ő kapcsolatuk szolgál mintául arra, hogy van ilyen búcsú is a gyorsan elhidegülős, játszmázós, tányérdobálós, sértődős válások dömpingjében: ma minden második frigyet felbontanak.

A világhálón sorjáznak az olyan vidám történetek, mint például a 28 éves, manhattani Tináé, aki negyven ismerősét hívta meg válási bulijára egy étterembe, és állítása szerint jobban szórakozott, mint annak idején az esküvőjén. Egy ilyen partin még az is megeshet, hogy a volt férjet mintázó vudubabát szurkálnak a jelen lévő barátnők.

A trend állítólag Dél-Amerikából indult, és egyelőre úgy tűnik, nálunk még nem sikerült igazán teret hódítania. A Google által kidobott egyetlen válásibuli-szervezőnél máris falakba ütközöm: a feltüntetett e-mail címről hamar visszapattan a levelem. Habár az említett oldal elavultnak tűnik, a hirdetményben arra biztat, hogy a válásban az újrakezdést lássuk meg, és legyen bátorságunk változtatni az életünkön. Akad azért, aki érti ezt az üzenetet.

Üdv, új időszámítás!

Az elvált és jelenleg még egyedülálló Nóra szerint a vidám válás nélkülözhetetlen kelléke, hogy mindkét fél megértse, már nem működőképes a kapcsolat. „Többször megpróbáltuk újrakezdeni, de nem ment. Szerencsére még nem született gyermekünk, így nem voltak áldozatai annak, hogy öt év házasság után felismertük, mennyire különbözően látjuk a világot. Mire eladtuk a közösen épített házat és hivatalosan elváltunk, már egyikünkben sem volt neheztelés. A válási bulit sajátosan értelmeztük. A tárgyalás estéjén az exférjem a haverjaival, én pedig a barátnőimmel mentem mulatni az éjszakába. Kicsit olyan volt, mint egy legény- vagy egy lánybúcsú. Szeretem mindennek megadni a módját. Akkor fontos volt, hogy húzhassak egy vonalat, és a búskomor időszak után minden sejtemben megtapasztaljam: mostantól új időszámítás kezdődik.”

„Nem mondok igent az örök nemre!”

Az ilyen felszabadult ünneplés nálunk ritka, még azok is ritkán gondolnak rá, akik szépen engedték el egymást. A Facebookon ma már sok mindennel találkozik az ember. Például azzal is, hogy valaki éppen a volt férje születendő gyermekéért aggódik. „Eleinte a nehéz periódusokban is összetartott minket, hogy úgy éreztünk, nem érne annyit az új életünk szólóban, mint amennyit a gyerekünk veszítene rajta – meséli a szertartásvezetőként dolgozó Éva. – Emlékszem, a görög tengerparton ücsörögtünk a férjemmel, amikor megfogalmaztam neki, hogy túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy barátként éljünk egymás mellett. Nálunk sosem voltak nagy csaták, talán ezért is tudott megmaradni a jó viszony. Miután megbeszéltük, hogy jobb lenne külön, még egy évig együtt laktunk, ez az idő elég volt arra, hogy a fiunkat is felkészítsük. A férjem egyre többet aludt az irodájában, és néha vitte a gyereket is »kempingezni«. Ugyanakkor reménykedett abban, hogy ez nálam csak kapuzárási pánik, és még visszatalálhatunk egymáshoz. Amikor kiderült számára, hogy másba vagyok szerelmes, szembesült vele, hogy ez közöttünk halott ügy. Aztán szerencsére találkozott azzal a lánnyal, aki a második gyermeke anyja lett. Hat és fél éve költöztünk szét, hivatalosan azonban csak két éve mondták ki a válást. A legfontosabb, hogy a fiunk sérülés nélkül úszta meg ezt, és hogy mindenben számíthatunk egymásra.”

A válási buli megcsúfolja a házasságot

Éva fals megközelítésnek tartja a válás ünneplését, hiszen abszolút házasságpártinak vallja magát. „Már engem is ösztökéltek rá, hogy szervezhetnék ilyet, hiszen a papot sem szólja meg senki, amikor esküvőről érkezik temetésre. Én abban látom a problémát, hogy a párok nem egyszerre jutnak el a kapcsolatuk végfázisába. Válási bulit nehezen, válási szertartást azonban el tudok képzelni, ahol felelevenítjük a kapcsolatuk fontos pillanatait, és elbúcsúzunk tőle. A bulirésze viszont számomra erőltetett, úgy érzem, ezzel megcsúfolják a házasságot.”

Hasonlóan vélekedik Geist Klára pszichológus is: „A válási buli amolyan »elbocsátó szép üzenet«, ami csak akkor jöhet létre, ha a felek válásról való fantáziálása hosszabb ideje tart, és ezt az elszánt időszakot végül döntés követi. Ha valamelyiküket azonban ez »derült égből villámcsapásként« éri, miközben benne még lenne ragaszkodás, akkor nem fogja tudni átadni magát az ünneplésnek. Gyakran korainak bizonyul az öröm és a megkönnyebbülés, amit aztán gyász, szomorúság követ. A válás megünneplése azoknak juthat az eszébe, akik számára nincs értéke a házasságnak, és képtelenek kötődni, ezért számukra a házasságkötés és a válás is egyfajta rutin.”

Szomorkodni ér!

A válási buli nem szól másról, mint hogy bármi is ér, vedd fel a rózsaszínű szemüveget! Az öröm és a pozitív látásmód erőltetése azonban magával hozhatja a valós érzelmek (legyen az szomorúság vagy még mindig pislákoló szeretet) megtagadását, az ünneplés pedig nem garancia arra, hogy ezek feledésbe merülnek. A „mindenek feletti derűlátás” hirdetésének hátulütője, hogy még rövid időre sem adjuk meg a jogot arra magunknak, hogy áldozatok legyünk. Úgy érezzük, a krízisből rövid idő alatt győztesként kell kikerülnünk. Ezt a tendenciát erősíti, ha a házasság egy ideje már túl sok kompromisszumot igényelt tőlünk. Emiatt idealizáljuk a válást, és a szabadság szinonimájaként tekintünk rá, miközben senki sem akar túl sokáig egyedül maradni, sőt sokan eleve egy harmadik miatt vetnek véget a házasságuknak.