Sehol másutt nincs annyi iskolaszünet, mint Franciaországban

Az iskolai élet és ezáltal az iskolai szünetek itt, Franciaországban egy kicsit másképp zajlanak (mint egyébként sok minden más is), mint a magyar iskolai rendszerben. Hogy jobb-e vagy sem, ne kérdezzétek tőlem, az én gyerekeim már a francia rendszerben nőttek fel, nincs összehasonlítási alapom. Már hozzászoktunk az iskolai ritmushoz.

Ez a “ritmus” dolog mindenben visszaköszön, ahogy Pamela Druckerman fogalmaz a Nem harap a spenót című könyvében: “A francia szülők annyit beszélnek a ritmusról, hogy az ember már-már azt hiszi, rockegyüttest készülnek alapítani, nem pedig gyereket akarnak nevelni.”

Ritmusra növekszik a gyerek, ritmikus a napja, az alvási periódusa, az étkezése, és persze az iskolai élete is.

Az ország hatalmas és tele van gyerekkel (soha nem felejtem megemlíteni,hogy ebben az országban születik a legtöbb gyerek egész Európában), ha egyszerre küldenék az összes kölköt vakációzni, egyszerre menne el az összes szülő szabira, ennek folyománya lenne, hogy egy pillanat alatt összeomlana a gazdaság, ezért 3 zónára osztották fel Franciaországot: A, B és C zónákra.

A szeptemberi iskolakezdéstől számítva 6 hét suli, majd 2 hét őszi szünet következik, aztán megint 6 hét suli, és máris itt a karácsony. Aztán jön a nagy variálás a síszünettel. Ebben az évben mi voltunk a nagy vesztesek (igazságosan elosztják a zónák között, ebben az évben mi szívunk) és a 6 hét iskolai munka helyett 8 hét suli után érkezik a jól megérdemelt pihenés. És ez így folytatódik majd július elejéig. 6 hét suli, 2 hét tavaszi, megint 6 hét suli, és július elejétől 8 hét szabadság. Pihenés, hawaii, dj a kölköknek.

Múlt hét végén, miközben naptárainkat egyeztettük férjjel, rémülten konstatáltam:

– Mon Dieu! Déja? (Istenem! Máris?)

Férjnek kiesett a toll a kezéből, rémült kifejezés az ő arcán is. Aha, leesett neki is.

– Ugye tudod, hogy nem tudok szabadnapot kivenni, könyvvizsgálók a nyakamon, év végi könyvelés, zárás, örülök, ha este 9-kor hazaérek.

– Hát ezért is sikoltozom, tudom, hogy nem számíthatok rád!

A teljes cikket a Nem harap a spenót blogon találod.