Család

A szülők szerint a sportnál csak a nyelvtanulás fontosabb

A családok többsége legkevesebb 5 ezer forintot költ havonta gyerekük sportfoglalkozására.

A magyar szülők csak az idegen nyelvi képzést tartják a sportnál fontosabb oktatáson kívüli tevékenységnek gyermekeik számára – derül ki a Kutatópont felméréséből. A szülők testmozgás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a mindennapi iskolai testnevelés bevezetése elnyerte tetszésüket: 55 százalékuk nagyon hasznosnak, 25 százalékuk inkább hasznosnak ítélte az intézkedést. A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar gyermekek fele az iskolai kereteken belül sportol naponta, de 45 százalékuk az iskolán kívül is végez rendszeres testedzést.

Az is kiderült, hogy a gyermek sportolását meghatározzák a család anyagi lehetőségei is, és az erre fordított összeg a családok felénél komoly anyagi megterhelést jelent. A sportfoglalkozások finanszírozása a szülők többsége szerint legkevesebb 5 ezer forintba kerül havonta. Mintegy 35 százalékuk 5-10 ezer forintos kiadást említett, 20 százalékuk szerint havi 10 és 20 ezer forint közötti összeget kell erre fordítani, 12 százalékuk pedig 20 ezer forintnál is többel kalkulált. A szülők szerint a család anyagi helyzete a gyermek sportkarrierjét is meghatározza.

A felnőttek sportolási szokásaival kapcsolatban árnyaltabb a kép: a megkérdezett szülők csupán 38 százaléka szokott hetente legalább egyszer sportolni egyedül, míg 21 százalékuk más felnőttekkel együtt (is) edzi a testét. Ugyanakkor 42 százalékuk soha végez egyedül testmozgást.

A családi, együttes sport nem tartozik a legkedveltebb szabadidős tevékenységek közé. A szülők vagy a rokonok csupán 29 százaléka mozog rendszeresen a gyermekeikkel közösen, míg 34 százalékos azok aránya, akiknél ez sohasem fordult elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése