Család

Exférjből jó barát – neked is sikerülhet!

Elválni nem csak haraggal lehet. Attól, hogy a házasság már nem működik, az egykori férj és feleség még maradhat egymással jó barátságban.

Elválunk, mégis barátok vagyunk. Miért? Hogyan? Minek?

Elmondom.

Az úgy volt, hogy nagy szerelembe estünk. Aztán elmúlt.

Aztán múlt, múlt. Barátok lettünk.

Majd azt mondtam, lehet, el kellene válni.

Áááááá…ugyan, szeretjük egymást. Ez igaz, gondoltam. Ok, akkor ne. Persze.

Múlt az az idő, aminek ez a dolga, más se sok.

Eltelt egy év, és hát, megint akadt újabb gondocska. El kellene válnunk. Mondtam én. Ááááááá…ugyan, szeretjük egymást. Mondta ő.

Igaz…. Ment még egy ideig.

Jött a következő lapát barna, büdös trutyi arra a lapra, ami a gödröt úgy fedte, hogy már nagyon sok ilyen jellegű trutyi volt rajta, és süllyedt a gödörbe.  Váljunk! Nem, nem. Ha ezt kimondjuk, mindennek vége! Tudom. Váljunk. Elmegyek pár napra.

Elmentem, visszajöttem. Majd kis idő múlva a vékony papír már nem bírta, és putty…a pöcegödörbe pottyant.

Ekkor – Válunk és kész.

De! Szeretjük egymást! Mondta Ő. Igen, mondom én, de csak barátok vagyunk. Igaz, mondta ő.

Nehéz volt, hisz szerettük egymást, barátként.

Ez tart minket össze. Odébb lakik pár utcányira. Beszélünk, amennyit kell.

De! Nem veszekszünk, nem hangoskodunk, nincs probléma. A gyerektartást is fizeti. Időben.

Hogyan lehet ez? A Magabiztos, elvált nő blogon 13 tippet találsz, hogy neked is sikerüljön, ha úgy akarod.

Hogy lehet barát az ex-férj?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top