Család

“Ki akartam deríteni, miért lógok ki a sorból” – ilyen a hiperaktivitás húsz év múlva

Sokat beszélünk a hiperaktív gyerekekről, miközben ritkán tudjuk meg, valójában mi játszódik le a fejükben. Andrew Williams (37) egyike azon figyelemhiányos, hiperaktivitással küzdő felnőtteknek, akiknek iskoláséveik alatt nemcsak a tanulással gyűlt meg a bajuk, de temperamentumuk és az átlagostól eltérő, elvontabb gondolkodásmódjuk miatt egyes emberi kapcsolataik is megromlottak. Andy problémájára hét éve derült fény, addig "rossz gyereknek" és "furcsán intelligens felnőttnek" bélyegezték. Visszatekintve mesélte el a Nők Lapja Cafénak, milyen volt ezzel a címkével felnőni.

“Képtelen voltam hosszasan figyelni a tanórákon, el-­elbóbiskoltam, az ablakon túli világot fürkésztem, vagy dobolni, fészkelődni kezdtem a helyemen, és többszöri figyelmeztetés ellenére is bekiabáltam a válaszokat a tanárok beszéde alatt. Folyton megkérdőjeleztem, hogy a matekpéldákra valóban csak egy bizonyos megoldás létezik­, és a miértekre annyi volt a válasz: jegyezd meg jól, ezt mindig így kell alkalmazni. Én pedig nem tudtam mit kezdeni azzal az információval, amit zavarosnak találtam. Nem voltam buta gyerek, de a kérdéseimmel néha az őrületbe kergettem a környezetemet, mert mindent túlbonyolítottam.”

A szétszórt és feledékeny kis Andy sokszor úgy érezte, az emberek nem értik meg, hiába próbált beilleszkedni, jó tanuló lenni. “Ráadásul alacsony és vékony termetemnek köszönhetően gyakran váltam a nálam erősebb fiúk gúnyolódásának célpontjává. Érzékeny gyerekként azonban nem féltem serpenyővel vagy bottal visszavágni. Magatartásom hamar negatív példa lett az egész iskolában, még csipkelődő barátaim is félni kezdtek tőlem.”

Stressz és szenvedély

Andy jó körülmények között, szerető családban nőtt fel egy walesi nagyvárosban, Swansea-ben.
“A szüleim tehetetlennek érezték magukat, hiszen tudták, hogy értelmes és jól nevelt fiú vagyok, mégis nagyon nehezen tudtam lépést tartani az osztályommal, ami frusztrált, és egy-egy rossz pillanatban igen heves indulatkitöréssel tudtam csak védekezni a meg nem értettség ellen. Évekig volt egy képzeletbeli barátom, és sok­-sok kuszaság a fejemben, de megfogalmazni soha nem tudtam, ami velem vagy körülöttem zajlik. Édesapám és édesanyám ezért minden egyes nap próbált segíteni a házi feladatok elkészítésében, de mivel kisiskolásként ők másként tanulták a tantárgyakat, teljesen eltérő módon magyarázták azokat, ez csak további konfliktusokat szült. Így a leckeírás többnyire hisztivel, csapkodással és könyvdobálással végződött.

Gyűlöltem, hogy számomra érdektelen vagy érthetetlen dolgokat kell megtanulnom, ami pedig felkeltette a figyelmemet, azt mások szokatlannak vagy lényegtelennek tartották. Ez a kitaszítottság állandó feszültséget szült köztem és a környezetem között. Kezdetben irigy voltam négy évvel idősebb bátyámra is, aki illedelmes gyereknek és jó tanulónak számított. A közös leckeíráshoz ugyan nem volt elég türelmünk, de arra felfigyelt, hogy képes vagyok órákig elmerülni egyetlen cselekvéssorban, játékban, ami tetszik, és részletekig elemzek minden új, számomra érdekfeszítő felfedezést.

Két tantárgyért rajongtam az általános iskolában: a zenéért és a barkácsolásért, később a középiskolában pedig a kémia keltette fel az érdeklődésemet. Minden kreatív, gyakorlati, fantáziadús és ötletelős feladatot nagyon élveztem, és sikerrel végeztem el. Ezek közül a zene lett az, ami a testvérem hatására hamar az életem fontos részévé vált. Tizenhárom éves voltam, amikor a bátyámmal elkezdtünk gitáron játszani, és zenekart alapítottunk. Annyira lekötötte a figyelmemet ez az új, stresszűző őrület, hogy napi hat órát is képes voltam gyakorolni a suli után. Nagy előadók videóit néztük, és hallás után tanultunk meg gitározni. Amikor megírtuk az első közös dalunkat, tudtam, hogy ez az, amiben igazán jó vagyok, és amiben örömömet lelem. Egy nap a középiskolában megkérdezték, ki mivel szeretne foglalkozni, ha felnő, az osztálytársaim kinevettek, a tanáraimtól pedig furcsálló tekinteteket kaptam, amiért őszintén azt feleltem: rockzenész szeretnék lenni.”

Magányosan a zűrben

Andy szülei a kisfiú minden egyes döntését támogatták, a hiperaktivitás azonban nem csak a srác iskolai teendői alatt okozott gondot. A figyelemzavar, a feledékenység és a heves reakciók miatt kezdetben több párkapcsolata is tönkrement.

“A partnereim nem értették, miért vagyok folyton mozgásban, és miért nem tudom elviselni a rutinszerű munkát. Amíg a zenekarommal jártuk az országot, rengeteget koncerteztünk, és évről­ évre népszerűbbek lettünk, addig az akkori barátnőm nem panaszkodott, sőt felnézett a »rockzenészre«. Amint azonban szüneteltettük a turnézást, lustasággal vádolt, mondván, nincs egy rendes munkám. A barátaim is azt gondolták, hogy csak kifogásokat találok arra, miért működök másként, mint ők. Pedig csak a szenvedélyem volt a karrierem, s emellett annyi klassz dolog érdekelt a világon, hogy nem tudtam megmaradni egyetlen tanfolyamon vagy munkahelyen sem huzamosabb ideig.

Magányosnak éreztem magam, ezért kerestem a lehetőségeket, hogy bebizonyítsam, nem vagyok rossz vagy haszontalan. Mindig elvarázsolt a számítógépek világa, ezért is iratkoztam be hét évvel ezelőtt interaktívmédia-programozás szakra a Swansea College­-ben. A gyakorlati feladatokat mindig tökéletesen megoldottam, de amikor esszéírásra került a sor, egyszerűen leblokkolt az agyam. Csupán az volt a dolgom, hogy jegyezzek le minden egyes lépést, amit a számítógépen végzek, én mégsem tudtam megfogalmazni a gondolataimat.

Kérelmeztem a tanáraimat és a vezetőséget, hogy részt vehessek a főiskolán meghirdetett szűrésen, amely segít a tanulási problémákkal küzdő hallgatók egyéni igényeinek felállításában. Süket fülekre találtam. Addig halogatták az egész folyamatot, amíg idegösszeomlást kaptam, mert továbbra sem tudtam megfelelni az elvárásoknak. Több tanfolyam félbeszakítása után végül ezt a főiskolát is otthagytam, és magam kezdtem kutatni a tüneteim után. Ki akartam deríteni, miért lógok ki annyira a sorból. Az interneten rátaláltam egy »figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral« diagnosztizált középkorú nő blogjára, amelyben a tünetei okozta mindennapos gyötrelmeit írja le.

A legapróbb részletekig felismertem a történetben a saját életemet, ezért elkezdtem könyvtárakban böngészni és rengeteg információt összegyűjtöttem az úgynevezett ADHD­-ról. Gyerekkoromban ez az elnevezés még nem létezett az orvosi szakirodalomban, ma pedig már minden izgő­-mozgó gyerekre ráfogják, hogy hiperaktív, pedig csupán természetüknél fogva mozgékonyak. A figyelemhiányos hiperaktivitás ennél több, amit sokan nem tudnak. Végül felkerestem a háziorvosomat, aki a helyi ADHD Klinikára adott beutalót. Édesanyám is velem jött a kivizsgálásra, ahol gyerekkorom minden apró részletét fel kellett idéznünk. Rengeteg kérdést feltettek, hogy kizárjanak egyes tényezőket az állapotommal kapcsolatban, míg végül a diagnózis bebizonyította, hogy ADHD­-m van. Egy ideig csináltam a gyógyszeres terápiát, és mellette visszatértem másik gyerekkori szenvedélyemhez, a harcművészetekhez, amiben szintén kamatoztatni tudtam jó megfigyelőképességemet.”

A kisiskolás Andy, a kép jobb szélén, piros pulóverben
A kisiskolás Andy, a kép jobb szélén, piros pulóverben

Meg kell tanulni együtt élni vele

Andy családjában korábban senki nem küzdött az övéhez hasonló problémával, nemrég azonban megtudta, hogy anyai nagymamája gyerekkorától fogva depresszióval küzdött, és gyógyszereken élt.

“Nem tudom, hogy genetikai, biológiai vagy környezeti hatások okozzák­-e az állapotomat, hiszen az orvostudomány sem tisztázta még. De azt tudom, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar egy életre szól, ezért meg kell tanulni elfogadni és az előnyeire támaszkodni. Az évek során egyes testi tüneteim, mint a tickelés vagy a körömrágás enyhültek, az agresszivitás jelei pedig teljesen megszűntek, de néha előfordul, hogy a fejemben levő káosz miatt sötéten látom a világot. Szerencsére az emberek már elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, és rátaláltam egy megértő társra, akivel egy húron pendülünk, mert neki is hasonlóan furcsa szokásai vannak.”

Andy jelenleg a Walesi Rock Akadémián oktat gitárt kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. “A zene a legrosszabb pillanatokban is kihúzott a bajból. Gyerekkorom nagy álma vált valóra néhány évvel ezelőtt, amikor egy óriási stadionban a The Who zenekarral állhattam egy színpadon. Gitáron improvizálni vagy dalt írni számomra felér egy meditációs állapottal, ami csillapít minden belülről jövő nyüzsgést. A tanításban soha nem alkalmaztam zeneelméletet, leginkább gyakorlati szinten oktatok, és kreativitásra ösztönzöm a tanulóimat. Nagyon jól kijövök még a legelevenebb gyerekekkel is, mert tudom, hogyan kössem le a figyelmüket. Hiszen nem is olyan rég még egy voltam közülük…

Diagnózis
“Az ADHD (attention deficit ­hyperactivity disorder), azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar nagy valószínűséggel egyidős az emberiséggel, előfordulási gyakorisága a különböző korokban és élethelyzetekben változó lehetett. A magyar köznyelvben tévesen csak hiperaktivitásként emlegetik, ám ez a kifejezés a figyelem fenntartásának hiányát nem tartalmazza – magyarázza dr. Sófi Gyula igazságügyi orvosszakértő, gyermekpszichiáter. – Egy figyelemzavaros gyermek következetesen pótcselekvéseket végez, állandóan közölni kíván valamit, közbevág mások beszédébe, sok esetben kritikátlanul, agresszívan nyilvánul meg. A magatartásbeli eltérésekhez az elsődleges figyelemhiány miatt előbb vagy utóbb a tanulmányi előmenetel problémája is társul, így mire az ADHD­-s gyermekek felső tagozatba mennének, már rossz tanulónak könyvelik el őket, holott többségük kimagasló logikai készséggel, átlagot meghaladó intellektussal rendelkezik. Ha időben felismerjük a problémát és képességeiknek megfelelő irányba tereljük őket, illetve ha kellő törődést és megfelelő gyógyszeres kezelést kapnak, nagyszerű szakemberekké és igazi egyéniségekké válhatnak.”

A pszichiátria az utóbbi évtizedekben tárta fel az ADHD-­val kapcsolatban álló agyi hírvivő molekulák – mint a dopamin – szerepét. “Ismerjük már azokat a géneket is, amelyek kóros működése összefüggést mutathat az ADHD családon belüli ismétlődésével. A gének szerepét azonban nem szabad túlmisztifikálni, azok csak fehérjéket kódolnak, nem sorsokat – mondja Dr. Sófi Gyula. – A figyelemhiányos hiperaktív gyerekeket impulzivitásuk és figyelemzavaruk megakadályozza abban, hogy a társadalmi konvencióknak megfelelő megoldást válasszák. Sorozatos kudarcaik miatt önbizalmuk gyorsan elszáll, a magukról alkotott kép egyre inkább negatív színezetűvé válik, amely jó táptalaja a gyermekkori depresszió kialakulásának és a drogokhoz fordulásnak. Fontosnak tartom, hogy az iskolák ne szegregálják ezeket a gyerekeket mentálisan egészséges társaiktól. Se a szülők, se a tanárok ne hagyják, hogy a figyelemzavarral küzdők kevesebbnek vagy haszontalanabbaknak érezzék magukat másoknál. Fordítsunk külön figyelmet azokra, akik kilógnak a sorból” – tanácsolja a szakorvos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése