Család

7 színész, aki a forgatás alatt halt meg

Már a mozikban a Veszélyzóna Paul Walkerrel a főszerepben. Ez volt az utolsó film, amit be tudott fejezni, mielőtt a Halálos iramban hetedik részének forgatási szünetében életét vesztette. Összeállításunkkal azokra a színészekre emlékezünk, akik egy filmjük készítése közben vesztették életüket.

Oliver Reed – Gladiátor
A brit színész, Oliver Reed Ridley Scott Gladiátorának forgatása közben halt meg szívrohamban. Proximust játszotta, aki megvette a Russell Crowe által alakított Maximust, majd a többi rabszolgával együtt végül szabadon engedte őket. Amikor a szívroham érte, már a jelenetek nagy részét felvették, a többihez pedig trükköket használtak.

Brandon Lee – A holló
Bruce Lee fiának, Brandon Leenek a legtragikusabb a története: nem elég, hogy A holló forgatásának ideje alatt halt meg, de konkrétan a forgatáson: a fegyverben nem lett volna szabad éles tölténynek lennie, de az volt, és amikor a jelenetben elsütötték, a golyó a gerincvelejébe fúródott. Három hét múlva lett volna az esküvője.

Marilyn Monroe – Something’s got to give
Az eddigiekkel ellentétben ezt a filmet soha nem fejezték be. Marilyn Monroe-t kirúgták a produkcióból, majd visszavették, de aztán rejtélyes körülmények között meghalt. A mai napig nem lehet biztosan tudni, hogy valóban öngyilkos lett-e.

7 színész, aki a forgatás alatt halt meg

Philip Seymour Hoffman – Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1–2. rész
 Az ő halálának híre a legfrissebb: idén február 2-án találtak rá holtan New York-i lakásában. Az éhezők viadala alapjául szolgáló könyveknek három része van, de – mint az mostanában elég népszerű – a Lionsgate az utolsó részből két filmet forgat. Philip Seymour Hoffman mindkettőben játszott, de a stúdió közleménye alapján sem a munkálatok, sem a bemutatók időpontja (2014 és 2015 november) nem változik a halála miatt.

A cikk folytatását a Mozi24 oldalon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top