Család

Szupersztárok búcsúztatták Mick Jagger elhunyt párját

Péntek este került sor Mick Jagger elhunyt párjának gyászszertartására ünnepélyes keretek között, sztárok búcsújával.

Március közepén vetett véget életének Mick Jagger kedvese, L’Wren Scott divattervező. A pár 13 évet töltött együtt, az énekes összetört és magát okolta a történtekért.
A gyászszertartásra péntek este került sor Manhattenben, ahol a család, közeli barátok és bennfentesek rótták le tiszteletüket és búcsúztak el az elhunyt divattervezőtől. Megjelent a Vanity Fair szerkesztője és Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője, tiszteletét tette többek között Julianne Moore, Sarah Jessica Parker, Renee Zellwegger, Meg Ryan és Martin Scorsese is.
A beszédeket követően a gyerekek és unokák verseket és saját írásokat olvastak fel. A templomot a tervező kedvenc virágai, főként rózsa és cseresznyevirág díszítették, a megemlékezés a résztvevők szerint ünnepélyes, méltóságteljes és meghitt volt. Mick Jagger pedig állítólag úgy élte meg az eseményt, mint egy ünnepet, melyen szeretett párjára emlékezhetett.

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

L'Wren Scott gyászszertartása

L'Wren Scott gyászszertartása

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése