Család

Egyformára plasztikáztatták magukat az ikrek

Még botoxoltatni is együtt járnak, nehogy az egyikük gyorsabban öregedjen.

Jo és Kerry Burton egypetéjű ikrek, akik szinte mindent közösen csináltak az életben. Egyszerre voltak bárányhimlősek, együtt jártak balettórára, az iskolában pedig néha még szerepet is cseréltek, és saját, közös nyelven kommunikáltak, amit rajtuk kívül senki más nem értett.

Amikor Jo 17 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy orrplasztikát csináltat, Kerry is vele tartott. Az ikerpár azóta mintegy 70 ezer angol fontot, vagyis nagyjából 26 millió forintot költött szépészeti beavatkozásra. Ügyeltek arra is, hogy a műtéteket mindkettejükön ugyanaz az orvos végezze, hogy tökéletesen egyformák legyenek.

Két mellplasztikán, orrplasztikán, szemhéjplasztikán, sminktetoválásokon és arckezeléseken vannak túl. 26 éves koruk óta, évente kétszer együtt botoxoltatnak is, így egyformán öregednek. A 38 éves ikerpár mindkét tagjának saját családja van, két-két gyermekkel, azonban csupán 5 percre laknak egymástól.

Egyformára plasztikáztatták magukat az ikrek

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése