Család

Így tanul meg könnyen biciklizni a gyerek!

A legegyszerűbb módja a fokozatosság. Bloggerünk összegyűjtötte, hogy hány éves korában milyen járgány a legjobb a gyerkőcnek. Íme a biciklizés evolúciója!

Emlékszel rá, hogy te hogyan tanultál meg biciklizni? Mert én igen: Balmazújvároson, a Kadarcs utcában szaladtak utánam a szüleim erősen markolva a biciklim hátuljához rögzített seprűnyelet. Majd bátortalanul, de önállóan is megpróbáltam egyensúlyozni, pereceltem hatalmasakat, folyton kéznél volt a Betadine, meg gézlapocskák a legújabb sebekre.

Ehhez képest a fiam három és fél évesen csak lazán ráült a pedálos biciklire, és elindult vele. Néhány napos gyakorlás után pedig már a bölcsődéből is képes volt hazabiciklizni, pedig 4-5 km-ről van szó! Még mindig nem tértem magamhoz, hogy ez ilyen könnyen ment, pedig olyan egyszerű rá a magyarázat. Lássuk tehát az evolúciós lépcsőfokokat, hogyan lesz kúszó-mászó kisbabánkból egy szempillantás alatt Homo velocipédusz, azaz kerékpározó ember(gyerek)!

Homo enduritisz (kismotoros embergyerek): 1-3 éves korig

Frici a legtöbb kisgyerekhez hasonlóan kotor-motoron kezdte kerékpáros pályafutását, amit az első születésnapjára kapott (ekkorra már stabilan járt). Tudjátok, ez az a háromkerekű műanyag kismotor, anyakönyviHogyan tanul meg könnyen biciklizni a gyerek? nevén Enduro(!), amiből annyi van a játszótereken, mint égen a csillag. Sokan nem tudják viszont, hogy ez a játék magyar találmány és gyártmány, méltán lehetünk rá büszkék. A gyerekek imádják, persze vannak olyanok, akik elsőre nem tudnak mit kezdeni vele és akár hónapokig csak kerülgetik, de előbb-utóbb a legtöbbjük ráérez a használatára és száguldozik vele a szülei nem kis aggodalmára. Nem titkolom, hogy motoros balesetek vannak, voltak és mindig is lesznek; előfordult már a történelemben kisebb-nagyobb bukfenc, felszakadt szemöldök, kiütött fog, úgyhogy a legelvetemültebb csirkefogóknak azért nem árt már egész kis korban sisakot tenni a fejükre.

Természetesen nemcsak ez a fajta kismotor van a piacon, vannak masszívabbnak tűnő társaik is, de azokról jellemzően csak a picit nagyobb gyerekeknek ér le a lába, a kisebbeknek inkább ez a hagyományos (Enduro) való, melyet két méretben is gyártanak.

Homo triciklusz (háromkerekűs embergyerek): 2-4 éves korig

Hogyan tanul meg könnyen biciklizni a gyerek?Szerény véleményem szerint a tricikli az egy evolúciós zsákutca. Csak és kizárólag egy hasznát látom, mégpedig azt, hogy a gyerek köszönő viszonyba kerül a pedállal és annak működésével, ami azért akkor, amikor átül a rendes biciklire, nem válik hátrányára, sőt! Egygyermekes szülők (és azok gyerekei) el is bohóckodhatnak vele, nincs ezzel semmi gond, de ott, ahol egynél több kisgyerek van, esetleg nem csak céltalan játszóterezésből áll az élet, hanem időre kell menni a tesókért, illetve autó híján közlekedésre szeretnék használni ezt az eszközt, na, nekik nem egy telitalálat. Ha elfárad a tekerésben a gyerek, a triciklit nem tudom csak úgy a hónom alá csapni és különben is, ha még egy babakocsit is tolok, vagy szatyrot cipelek, akkor hol van nekem szabad kezem triciklit tologatni? Egyébként Fricinek volt ilyenje, de csak a nagymamánál. Amikor a gyerekek náluk vannak, akkor ott ráérős az élet.

Mi a következő lépés? Tudd meg a Rejtelmek blogról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése