Család

10 évvel a földrengés után találta meg a szüleit egy kislány

A természeti katasztrófa akkor elszakította a családjától.

Indonézia partjai közelében 2004. december 26-án 9,1-es erősségű rengés volt, amely szökőárt indított el az Indiai-óceánon. Mintegy 230 ezer ember halt meg, csaknem háromnegyedük mintegy 160 ezren Acehben. Az akkor négyéves lányt hullámok sodorták el, majd később egy halász talált rá a Szumátra nyugati partvidékén fekvő Banyak-szigeteken. Visszavitték Aceh tartományba, ahol egy család vette magához, és a Wenni nevet adta neki. Történt ez azért, mert a gyerek, akit eredeti szülei Raudatul Jannahnak neveztek el, nem emlékezett arra, hogy hívják.

A szülők a szökőár után nemcsak őt, de hétéves fiukat, Salim Arif Pratamát is keresték, de nem találták. Egy idő után úgy gondolták, hogy mindketten meghaltak.

A lány tíz év után a héten találkozott először igazi szüleivel: az 52 éves apával, Septi Rangkutival és a 42 éves anyával, Jamaliahhal. A nő könnyek között mesélte el az újságíróknak, hogy mindig imádkozott gyerekeiért. A családegyesítés annak köszönhető, hogy idén júniusban az asszony testvére megpillantott egy kislányt, aki egy iskolából tartott hazafelé, és nagyon hasonlított az elveszett lányra. Ez kíváncsivá tette őt, és vizsgálódni kezdett. A gyereket adoptáló szülők elmondták neki, hogy Wenni a cunami áldozatainak árvája. A kislány vallomásából később kiderült, hogy a család halottnak hitt fia is megmenekült, de mások fogadták örökbe. Őt egyelőre nem sikerült fellelni.

Wenni mostantól ismét igazi szüleivel él majd, és együtt folytatják a fiútestvér, Salim Arif Pratama keresését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top