Család

Ezt nem lehet kibírni! Nagyon akartam ezt a babát!

Azt mondják, a sors azért állít minket folyton próbatételek elé, hogy erősebbé váljunk. Vannak, akik sosem kényszerülnek igazán nehéz helyzetbe, míg másoknak annyi próbát kell kiállniuk – melyek egyre keményebbek és kegyetlenebbek –, hogy egy napon azt kiáltják a sorsnak: én már NEM akarok erősebb lenni! Én már nem bírok több próbatételt kiállni! Aztán mégis. Újra és újra.

Mert ha a sors ezt szabta, akkor ezt nem lehet kikerülni. Újra és újra ki kell állni, újra és újra szenvedni kell, küzdeni kell, sírni kell, és fájni kell. És amikor átélt fájdalmaimat végső elkeseredettségemben a sors lába elé vetem, kétségbeesett ordításommal felteszem neki a kérdést: miért? Miért kell nekem ezt mind kiállnom?

A válasz egyszerű. Azért, hogy erősebbé váljak. Akkor is, ha nem akarok…

Az itt leírtakat eddig nem mondtam, nem mondhattam el senkinek. Most, az idő némi gyógyító múlásával, elmondom hát mindenkinek…

Valamikor július közepén, a Szent László Kórház hematológiai ambulanciáján…

Tíz és fél éve ez a hely a második otthonom. Azóta közel négyszáz alkalommal vették itt le a vérem. És megszámlálhatatlan milligramm Marfarint szedtem be. Azért, hogy élhessek. Dr. D. J. pedig az egyetlen orvos ezen a világon, akiben vakon bízom. Kőkemény ember, aki rezzenéstelen arccal, érzelmesség nélkül közli az emberrel a legszárazabb tényeket. És pontosan tudom, hogy a trombofília kezelésében nincs az országban nála jobb szakember.

Félek.

Van is mitől. Nézze. Maga nem pusztán trombofíliás. Magának a trombofílián belül a létező összes örökletes betegsége megvan. Antithrombinhiány, protein S és VIII. faktor aktivitás… És mindegyiknek a legsúlyosabb fajtája. Emellé jött a 2003-as történés. Nézze, maga akkor tulajdonképpen meghalt. Ezt nem lehet másként mondani, mert azt a túlélését orvosilag képtelenség megmagyarázni. Komikusan hangzik, de ha összeadnánk a maga rizikófaktorait, száz fölött lennénk… Hány százalékot is kapott 2003-ban a túlélésre?

Kettőt.

Akkor én most egyet adok magának. De csak azért, mert mindent én sem tudhatok. És éppen ez aggaszt a leginkább. Van magának a vérében valami. Valami, amit a vizsgálatok sem mutatnak ki. És őszintén megmondom, sötétben tapogatózni rosszabb bármilyen kegyetlen ténynél. Én félek magától. Mert a maga vére a Marfarin-kontroll mellett is bombaként ketyeghet.

Az állam behorpadt a torkomban növekvő gombóctól. Dr. D. egyértelmű szavait életlen tőrként éreztem a húsomba fúródni. Tudtam, persze, eddig is tudtam, hogy ez nem egyszerű. De hogy ennyire reménytelen legyen…

Akkor ezt most értsem úgy, hogy le akar beszélni?

Én orvos vagyok. Nincs jogom lebeszélni semmiről. Viszont tisztában kell lennie két dologgal. Jelenleg nincs az országban – de világviszonylatban sem tudnék fejből erre vonatkozó adatokat – olyan nő, akinek magasabb volna a kockázata, mint a magáé. Másrészt… A terhessége hónapjai során orvosként én magát fogom figyelni. A maga élete lesz az elsődleges. Amint probléma adódik, a terhességet meg kell szakítani. Ha már az elején, akkor az elején. Ha viszont a hetedik hónapban, akkor a hetedik hónapban. És magának erre lelkileg fel kell készülnie.

Szemöldökét magasra húzva pillantott rám, jelezvén, választ vár, egy apró reakciót, legalább egy bólintást, vagy egy fejrázást, bármit, amit megértésemként konstatálhatna. Én viszont már csak annyit tudtam kipréselni magamból:

Értem.

Még egy dolog. Én most elmegyek szabadságra. Szeptember nyolcadikáig nem leszek elérhető. Arra kérem, addig ne lépjenek a dologban. Pozitív terhességi teszt esetén azonnal, de legkésőbb a negyedik héten le kell állnia a Marfarinról. És nem tudjuk, hogy fog reagálni az injekcióra és az antithrombinra. Az antithrombin allergiát is kiválthat, ami fulladáshoz vezet. A Heparin kötőhelyes probléma miatt pedig az injekciónak is lehetnek előre nem látható következményei. Tehát arra kérem, várjunk.

Ezt nem lehet kibírni! Nagyon akartam ezt a babát!

A következő sorokat augusztus elsején, pénteken írtam. Könnyektől áztatva boldogan-bódultan, remegő kezemben szorongatva a két határozott csíkot tartalmazó terhességi tesztet. Mert hiába tudtam én, hogy az orvosom mit mondott, ekkor már tehetetlen voltam. A száraz tények, esélylatolgatások, félelmek mind jelentéktelen köddé váltak. Csak azt tudtam, hogy boldog vagyok. Ösztönösen boldog voltam. Nem tudom, mióta vártam erre, nem tudom, mióta vágytam rád, titkon, még magamnak sem megvallva, mennyire akartalak, mennyire vártalak, és akartalak már szeretni…

Ez a nap pont olyan, mint az összes többi. Pontosan hat óra negyvenötkor csörög az ébresztő. Pont olyan szerelmesen szorít magához, mint minden reggeli egymásra eszméléskor. Pont olyan vastagon szórom a fahéjat a tejeskávé habjára hat óra ötvenöt perckor, mint minden reggel. Pont olyan meleg, párás levegő áramlik be az ablakon, mint már napok óta. Pláne, itt a balatonfüredi dombokon.  A macska is pont úgy követeli reggeli étel- és szeretetpenzumát a lábamhoz dörgölőzve, és a Capri szigetén játszódó sorozat is pontban hét órakor kezdődik – amit persze még soha nem láttam, inkább csak néztem, miközben kortyolom a barna cukorral megszórt fahéjas kávét, szigorúan üvegpohárból, hogy láthassam a rétegek és színek izgalmas és szenvedélyes keveredését. Pontosan olyan ez a nap, mint az összes többi. Mégis más. Teljesen más. Tökéletesen. Végérvényesen. Mert már nem én vagyok. Már mi vagyunk. Az én testem már nem csak az enyém. Az én vérem már másban is kering. Érzem. Tudom. Érzem, hogy nem vagyok egyedül, érzem, hogy egy élet ébredt fel bennem. A te életed.

A napok már soha nem lesznek olyanok, mint eddig. Az ébresztő sem fog már ugyanúgy szólni, a fahéj is hol több, hol kevesebb lesz, a pára pedig nem lesz már nyomasztó. A macska sem fog pontosan ugyanúgy követelni, és talán a Caprin játszódó filmet is meg fogom nézni. Egyszer. Talán. És már Ő sem pont úgy szorít magához minden reggeli egymásra eszméléskor. Mert már nem engem fog szerelmesen magához szorítani. Hanem minket..

Ki vagy te? Aki árnya voltál életemnek. Akit folyton kerestem, és azt hittem, sosem fogsz létezni. Mert azt mondták; lehetetlen. Mert esélyt sem adtak neked. Mert féltek és féltettek. Én viszont “futok, mert azt mondják lehetetlen…” Most is futok, csak egy másfajta utat. Megfogantál. Létezel. Bennem vagy. És általam mindenhol. A nélkülözés fásultságában bennem fájdalmasan vastag és erős gyökeret verő hiányod lassan szertefoszlik. Mert már nemcsak formállak téged képzeletemmel, de látni merlek. Megformállak téged úgy, ahogyan gondolataimban éltél. És megformálom a világot, amiről azt hittem, sohasem lesz az enyém. A világot, amit neked köszönhetően már nem csak elképzelhetek és elgondolhatok, titkon akarhatok, hanem meg is ismerhetek. Bőrömbe szúrom az injekció ampullájából lassan csordogáló, életemet jelentő jéghideg folyadékot, és érzem, ahogyan eggyé válik velünk. Érzem, ahogyan a vérembe jut és ezáltal a te véredbe. Heteken, hónapokon keresztül, napjában háromszor szúrom majd magunkba a jéghideg folyadékot, hiszen tudjuk; csak vele lehet esélyünk. Azt hittem, én nem tudok már félni. Azt gondoltam naivan, megerősödtem annyira, hogy a félelem érzése ne férkőzhessen már belém. De ezen a napon, ami úgy indult, mint az összes többi, ezen a napon már ez sem olyan, mint eddig. Milyen érzés azt hallani; újra meghalhatok? Azt hallani; a szívem alatt éledező kis lény bármikor meghalhat? Bármikor elvehetjük egymás életét? Fullasztó. De már nem idegen. Olyan, amikor a fájdalmas ordításnál elviselhetőbbek a néma könnycseppek. Mert előbbit már nem engedhetjük meg magunknak.

Az alázat könnycseppjei. Mert, azt hiszem, ez az alázat – úgy istenigazából.

Teltek a napok, és lassan, mint ahogyan a lián körbecikázza a fatörzset, belém költözött valami. Valami, amit nem tudtam megmagyarázni. Félelem volt ez? Az a félelem, amiről azt hittem, nem tud már meglepni, hiszen ismerem? De rá kellett jönnöm, fogalmam sem volt róla, mi is az a félelem. Amíg téged meg nem ismertelek…

Olvass tovább Tomán Edina blogján!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése