Az óvodai élet, mint tudjuk, nem a beszoktatással kezdődik, hiszen a szülőknek már nyáron el kell kezdeniük a felkészülést. Júniusban megvolt a szülői értekezlet, nekem pedig az azóta eltelt három hónap alatt kellett volna felkészülnöm szeptember elsejére, számomra viszont ez az idő arra volt csak bőven elegendő, hogy azt is elfelejtsem, hová készítettem jegyzeteket az elhangzottakról. A naptáramba? Csokispapírra? Papírzsebkendőre? Esetleg a tenyeremre?
Augusztus huszadika táján, egy szép napsütéses délutánon, amikor már épp majdnem kezdtem kétségbeesni szorgos anyuka barátnőimnek köszönhetően (akik elmondásuk szerint már az ovis ágyneműt vasalgatták éppen), megkíséreltem lemenni alfába. Az alfa az nem a sarki közért, hanem valami tudatállapot, amiben boldogan elmerülve eszébe villannak az embernek olyan létfontosságú emlékfoszlányok, mint hogy hová tette a jegyzetfüzetét (ahá, szóval füzetbe írtam!).
Miután felkutattam és átolvastam a teendőket, rezignáltan vettem tudomásul a benne foglaltakat: vinni kell tisztasági csomagot, füles(!) óvodai zsákot, bele hatszáz váltóruhát és az idők (de legalábbis az óvodai évek) végezetéig napi egy darab gyümölcsöt, ami a konyhán feldarabolva és összeöntve a gyermekek tízóraiját fogja képezni.
A tisztaságit végül nem volt nagy cucc összekészíteni, bár jobban szeretem, ha inkább pénzt kérnek rá, mert az általában van nálam, amúgy meg hajlamos vagyok dolgokat elfelejteni, később meg azon szorongani, hogy vajon mit felejtettem el, illetve hogy hova ragasztottam a post-itjeimet, amiken a nem elfelejtendő teendőim vannak rögzítve.
Az óvodás zsák beszerzése már komolyabb kihívásnak bizonyult, tekintettel arra, hogy ez a füles konstrukció nem igazán uralja a piacot, sokkal inkább a vállfás megoldás van a köztudatban. Miután egész nyáron hiába vadásztam füles zsákra (értsd: augusztus utolsó hetében pánikszerűen berohantam néhány bababoltba), önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy márpedig az én gyerekemnek vállfás zsákja lesz és pont nem érdekel, hogy állítólag nem fog beférni a szekrénybe, mert majd én beszuszakolom, meghajlítom, esetleg kicsit lefűrészelek a vállfa végeiből – ha szükséges.
Mondanom sem kell, hogy hétfőn szembesültem azzal, hogy a szekrény kialakítása természetesen teljességgel alkalmatlan a vállfás zsák tárolására, úgyhogy alternatív megoldás után kellett néznem. Először is megkérdeztem az öltözőben állomásozó szülőtársaimat, hogy ők hogyan tettek szert remek füles zsákjaikra. Most komolyan nem hazudok, de mindenki azt mondta, hogy sk megvarrta! Ennek hatására 10 pontot zuhant saját magam megítélése a “Mennyire vagyok jó anya?” 10-es értékelő skáláján. Később visszatornáztam a pontszámomat (mondjuk gyökkettőig), amikor megpillantottam az egyik szekrényből kikandikáló spáros zacskót, mint füles oviszsákot. Sőt, ezen a megoldáson olyan szinten felbátorodtam, hogy egyenesen hazavittem gyerekem oviszsákját, hogy majd én átalakítom(!), és varrok rá fület….
Olvass tovább a Rejtelmek blogon!
