Család

Összefogtak a szülők Szolnokon: alkoholmentes partisorozat tiniknek

A tinédzserkori alkoholizmus egyre ijesztőbb. Hogy ezt lássuk, nem kell statisztikákat olvasgatni, elég kimenni az utcára szombat este, de még inkább vasárnap hajnalban.

Aki látott már képeket egy detoxikáló mindennapjairól, az nem csoda, ha rögtön tenni akar valamit a jelenség ellen, méghozzá lehetőleg drasztikus lépéseket. De vajon a ló másik oldala lenne a megoldás? A teljes absztinencia még akkor is, ha bulizik az ember?

Természetesen elképzelhető, hogy valaki igazán jól érezze magát, lazítson és jólesően elengedje magát egy nehéz hét után úgy, hogy csak gyümölcslevet vagy ásványvizet szürcsölget. Még talán a tánc is megy enélkül – sokan vannak így vele. Ám még többen vannak azok, akik szerint “egy kis töltés” mindenképp kell ahhoz, hogy gátlásainkat – még jó értelemben véve – levessük.

A realitásoktól pedig eléggé távol áll, hogy azt kérjük mondjuk tinigyerekünktől, hogy egyáltalán semmit ne fogyasszon, miközben a többiek szemében ez ma a legjobb móka hétvégente.

Szolnoki szülők egy csapata mégis hisz ebben: a polgármesteri hivatal segítségével “Alkoholmentes partisorozatot” indítottak. A Szülői Műhely mellett meglepő módon néhány szórakozóhely is támogatja az ötletet. Mint mondják, az a céljuk, hogy bebizonyítsák: csak üdítők fogyasztásával is lehet jól érezni magunkat.

A kezdeményezésről a Szoljon.hu adott hírt, egy helyi édesanyát is megszólaltattak: “Kicsit szkeptikusan álltam a témához” – vallja be a szolnoki Nagy Zalánné. Az édesanya elmeséli, hogy amikor középiskolás fia említette neki, hogy a városban alkoholmentes bulit szerveznek, nem hitte, hogy az működőképes lehet. “Egyszer megnéztem, hol és hogyan szórakozik ez a korosztály. Megdöbbentő volt… az alkohol központi szerepet kapott az estén. E parti napján csak késő éjjel tért haza a fiam, és azt mondta, ez a buli is remekül sikerült. Igazán megnyugtató volt tudni, hogy gyermekem jó helyen volt akkor.”

Eddig két alkoholmentes partit szerveztek a városban, elsősorban középiskolás fiatalokat vártak, szórólapokon hívták fel a diákok figyelmét a rendezvényre.

“Legalább ötvenen voltunk a buliban, ahol tényleg nem volt alkohol. Hajnalra bebizonyosodott, tényleg semmi szükség nem volt rá, enélkül is nagyon jól éreztük magunkat” – osztja meg tapasztalatait az oldallal az egyik résztvevő diáklány, aki azt mondja, elmegy a következő hasonlóra is. Ez a héten lesz, ide már az általános iskolák 13-14 éves diákjait is várják – írja a portál –, ugyanis az ivás már ezt a korosztályt is érinti.

Kétségkívül furcsa, hogy egy polgármesteri hivatal egészség- és családügyi osztálya szervezze a fiatalok partizását, de lehet, hogy a másik szélsőségnél még mindig jobb. Bár afelől nincsenek kétségeink, hogy a következő szombaton még mindig itt lesznek kevesebben…

Mit gondoltok, van értelme a teljes “megvonásnak”? Vagy meg lehet bízni a gyerekeinkben? Esetleg elegendő egy ésszerű korosztályi határban gondolkodni?

A szociológus érveit ITT elolvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top