“Klassz, hogy jöttök, csak a gyerekeket hagyjátok otthon!”

Meghívott minket vendégségbe az egyik legkedvesebb, legidősebb barátnőnk, amolyan előkarácsonyi buli címén. A meghívás rajtunk kívül még valakire vonatkozott, egy középkorú férfira, aki szintén nagyon jó barátunk. A háziasszony tapasztalt nagymama, mindig örül, ha visszük a gyerekeket is, a férfinak nincs gyereke, ezért (vagy ettől teljesen függetlenül) a vendégség előtti hetekben finoman megüzente, hogy jobb lenne, ha a gyerekeket otthon hagynánk.

Mondtuk, megoldjuk, persze. Pedig ha nem lett volna muszáj, most épp nem oldottuk volna meg, mert egyáltalán nem olyan könnyű ez a ki vigyázzon a gyerekre kérdés. Nálunk egyetlen nagymama van, aki hadra fogható, elég sokszor be is ugrik, szeretjük a kapacitását azokra az estékre tartogatni, amikor színházba, moziba, buliba megyünk. 

Végül persze csak megszerveztük, hogy a hosszú, eszegetős-iszogatós, beszélgetős programra kettesben mehessünk. Praktikusabb volt így? Persze. Amúgy sem minden héten mozdulunk ki kettesben. Bevallom, nekem a dolog mégsem megy ki a fejemből. Korrekt ez? Vagy részemről nem korrekt, hogy a megjegyzésre felkapom a fejem?

A nagyobbik lányom tízéves, ha nem érdekli egy téma a felnőttek társaságában, belebújik a Harry Potter utolsó kötetébe, attól kezdve órákig ki sem néz a lapok mögül. Ő tehát alapból sosem zavar senkit. Tény, hogy a húga már sokkal nehezebb eset. Hároméves, és csak akkor nem beszél folyamatosan, amikor véletlenül épp alszik. Ami ha úgy alakul, este tizenegyig nem téma nála. Két mondatnál többet reménytelen beszélni mellette, kivéve ha vele diskurál az ember. Nos, ő félóra múlva tényleg mindenkit idegesít ezzel, még az átlagosnál nagyobb tűrőképességű barátainkat is. Jogosnak tűnik a puhatolózó felvetés, hogy amikor felnőtt-társaságba megyünk, mindenképp szeretnénk-e vinni őt is. De mit csináljak, nekem mégis rosszulesik.

Forgatókönyvek, ha nincs bébiszitter

1. Sűrű szabadkozások közepette mégis elvisszük a gyerekeket magunkkal, és igyekszünk a kisebbet felváltva lekötni, illetve telepakoljuk a táskánkat olyan játékokkal, amik ezt megteszik félórára helyettünk is. (Igen, szóba jöhet egy Eperkés DVD is, de ez időben nem sokat számít egy egész estés program esetén.)

2. Mindenáron megoldjuk, hogy valaki vigyázzon rájuk
Ez már nehezebb, mert biztos az én hibám, de nem bírom rávenni magam, hogy bébiszittert fogadjak, szívességet a barátoktól nagyon nehezen kérek, a család pedig nagyon kicsi.

3. Hozzánk jönnek a vendégek
Számomra ez az ideális megoldás. Jellemzően este 8 után hívok mindenkit. Előtte kiviszem a kislányomat rohangálni, biciklizni, játszóházba, uszodába. Mindegy, csak rengeteg mozgás legyen a programban, mert így jó eséllyel 9 körül egy perc alatt ágyba lehet dugni.

4. Ugrik a program és kész – pontosabban elnapoljuk egy olyan alkalomra, amikor nem gond a gyerekfelügyelet.

A kisgyermekes kollégáim egybehangzóan azt mondják: gyermektelen barátok esetén − hacsak nem jelzik kifejezetten, hogy szeretnék látni a gyerekeiket −, kapásból nélkülük szerveznek találkozót, másképp úgysem lehet beszélgetni. Ha pedig a kisgyermekes barátokkal találnak ki valamilyen programot, automatikusan viszi mindenki a gyerekeket is, és tudomásul veszik, hogy nem aznap fogják megváltani a világot.

Megoldások és rugalmas hozzáállás ide-oda, fenntartom az eredeti kérdést: korrekt a barátaink részéről az a felvetés, hogy légy szíves, passzold le a srácokat aznap, amikor találkozunk? Hiszen ha megteheti az ember, úgyis megteszi magától is.