Család

Halálra kínozta a kislányát – szabadon akarták engedni

Abdullah bin Abdulaziz korábbi szaúd-arábiai király múlt csütörtökön bekövetkezett halála kapcsán újra körözni kezdett az interneten (félrevezető módon, mint friss hír) a saját kislányát megerőszakoló és halálra kínzó szaúdi prédikátor esete, akit annak idején végül az uralkodócsalád közbenjárására tartottak bent a börtönben. Noha ez az egy lépés az országban mindennapos jogsértéseket vajmi kevéssé kompenzálja, utánajártunk a történetnek.

Abdullah király annyi engedményt tett a nők jogainak érvényesülése érdekében, hogy lehetővé tette, hogy szavazhassanak, tisztséget viseljenek és az uralkodóról elnevezett egyetemre felvételt nyerjenek; azonban fenntartotta a nők autóvezetésére vonatkozó tilalmat, megtorolta az utcai demonstrációkat és a saria lehető legszigorúbb értelmezése szerint, uralkodása alatt rendszeresen előfordultak nyilvános csonkítások és lefejezések. Ehhez képest a törvény olyan enyhén torolta meg a prédikátor által elkövetett gyermekkínzást és gyilkosságot, hogy az ítéleten változtatni kellett.

Fayhan al-Ghamdi, aki népszerű műsort vezetett a tévében, állítólag azért bántalmazta a saját kislányát, mert kételkedett az ötéves Lama szüzességében. A gyermek 2011 decemberében került kórházba; az orvosi vizsgálatok szerint koponyazúzódást, kar-, borda- és gerinctörést, kiterjedt égési sérüléseket szenvedett, és a többszörös nemi erőszak következtében felszakadt a végbele. Lama tíz hónap kórházi tartózkodás után, 2012 októberében belehalt sérüléseibe. Időközben a prédikátort letartóztatták; az áldozat halála után nem sokkal azonban egy bíró úgy ítélkezett, hogy az addig letöltött szabadságvesztés és az úgynevezett vérpénz – 31 ezer fontnak megfelelő összeg – megfizetése a gyermek anyjának “elegendő büntetés”.

Annak ellenére, hogy Szaúd-Arábiában legális és gyakorta alkalmazott a halálbüntetés, inkább a megerőszakolt nőket sújtják vele, a feleség- vagy gyerekgyilkos “apák” esetében az fel sem merül. A szaúdi nőjogi szervezet, a Women to Drive a történtek idején arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi törvények értelmében a férfinak kétszeres összeget kellett volna fizetnie, ha Lama fiú.
Annak lehetősége, hogy az erőszakos elkövető végül szabadon távozhat, 2013 elején országos, majd világméretű felháborodáshoz vezetett, melynek eredményeképpen ugyanezen év február 13-án az ország igazságügyi minisztériuma bejelentette, hogy a prédikátor börtönben marad. A királyi család közbeavatkozására és aktivisták nyomására a büntetést 8 év börtönre és 800 korbácsütésre változtatták, és tervbe vették 24 órás telefonügyeletet létesítését a gyermekbántalmazás eseteinek bejelentésére. A Wikipédián tévesen szerepel, hogy a férfit 2014-ben kiengedték a börtönből: egy olyan írásra hivatkozik a cikk szerzője, amely 2014-ben az egy évvel korábbi hírt aktuálisnak vélelmezte. Új információt al-Ghamdiról nem lehet tudni; az esetnek tehát az uralkodó halálán kívül nincs más aktualitása.

Téves azonban azzal nyugtatni magunkat, hogy ez a szörnyű eset messze van tőlünk: a gyermekek elleni szexuális abúzus és az incesztus a bántalmazás kultúrától független módja. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2012-ben végzett reprezentatív felmérése szerint a nők 12 százalékát érte gyermekkorában szexuális abúzus.

Koalíció a szexuális erőszak ellen a túlélőkért segélyvonal: 06-40-630-006 (kék szám) Hívható hétfőnként 10–14, szerdánként 14–18, péntekenként 10–14 óráig.
Muszáj Munkacsoport (információk a gyermekkori szexuális abúzusról)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése