Család

Tízezrek tiltatnák be a kisbabák fülének kilyukasztását

Egyetértesz azzal, hogy hivatalosan be kellene tiltani a kisbabák fülének kilyukasztását, vagy inkább úgy gondolod, hogy a szülő dolga dönteni ebben a kérdésben?

Mintegy 40 ezer ember írta alá azt a petíciót, melynek célja, hogy az Egyesült Királyságban hivatalosan tiltsák be a kisbabák fülének kilyukasztását.

A petíciót egy Susan Ingram nevű nő indította, aki szerint a füllyukasztás a gyerekek elleni erőszak egy formája, mely során feleslegesen teszik ki fájdalomnak és félelemnek a kicsiket. “A gyerekek fizikai bántalmazásának más formái illegálisak, ennek sem szabadna különböznie ezektől” – fogalmaz a petíció.

Tízezrek tiltatnák be a kisbabák fülének kilyukasztását

Az asszony azt javasolja, hogy jelöljenek ki egy korhatárt, ami alatt tilos lenne kifúrni a gyerekek fülét. Hogy pontosan mi lenne ez a korhatár, annak eldöntését már a petíció címzettjére, Edward Timpson brit családügyi miniszterre bízná.

Nektek mi a véleményetek?

Forrás: Buzzfeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top