Család

Egy napon szült a három testvér

Mairead Fitzpatrick, Joclyn Godfrey és Bernie Ward mindhárman e hét kedden adtak életet kisbabájuknak egy írországi kórházban. Ez önmagában még nem lenne hír. A felsorolt nők azonban testvérek.

Mairead volt az első, aki hajnali 3:25-kor világra hozta világra a kisfiát. 11 órakor aztán a testvére, Joeline is megszült, neki kislánya lett. Este fél 9-kor aztán harmadik testvérük, Bernie egy kisfiúnak adott életet.

A családban öt lány- és egy fiútestvér van, az öt lány közül négyen szinte egyszerre lettek várandósak. A negyedik lány, Christina is kórházban van már, a napokban fog szülni ő is.

Egy napon szült a három testvér

A testvérek egyébként nem ugyanarra a napra voltak kiírva, így csupán a véletlen műve, hogy négyük közül hárman egy napon szültek. További érdekesség, hogy Meireadnak a kisfiú az első gyermeke, Joeline a második babáját, míg Bernie a harmadik babáját szülte, Christinának pedig a negyedik gyermeke van érkezőben.

A család azt tervezi, hogy a négy kisbabát ugyanazon a hétvégén keresztelik majd meg. És persze nagy közös szülinapi bulikat is tarthatnak majd.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top