Család

Híres színészek mondják el, hogyan esik szét egy család

Kamarás Iván, Száraz Dénes és Csizmadia Ildikó kisfilmekben beszélnek azokról az élethelyzetekről, amelyektől pillanatok alatt széteshet egy család. Az SOS Gyermekfalvak a krízishelyzetben lévő családok megsegítésére indított kampányt.

Ma több mint 20 ezer gyermek él állami gondoskodásban Magyarországon. A családok széthullásának egy része megelőzhető lenne, ha idejében segítséget kapnának. A betegség, haláleset, munkahely, illetve lakás elvesztése könnyen megingathat egy addig jól működő családot is, előfordul, hogy átmenetileg a szülők nem képesek gondoskodni gyermekükről. Az SOS Gyermekfalvak családmegerősítő programja erre az időszakra nyújt segítséget a családoknak, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön állami gondoskodásba.

“Amennyiben szükséges, a gyereket családok átmeneti otthonában biztonságba helyezzük. Közben segítünk a szülőknek például a szülők közötti konfliktus rendezésében, szenvedélybetegség kezelésében, munkahelykeresésben, a gyerekneveléshez szükséges mindennapi rutin kialakításában, lakáskörülmények javításában” – mondta el Szilvási Léna, az SOS szakmai igazgatója a programról.

Az októberben futó kampányidőszakban az SOS virtuális kéznyomokat gyűjt az alapítvány weboldalán. Minden kéznyom után a Dr. Oetker 500 forinttal támogatja a szervezet családmegerősítő programját.

“Bármerre nézek, szétesettséget érzékelek világunkban. Tengelytelenné vált a világ körülöttünk, mert sok minden, amiben hittünk, már nem ad elegendő támaszt, biztonságot életünkben. Mi marad más igazodási pont, egyfajta tápláló forrás az életünkben, mint a család? Családi vállalkozásként hiszünk a család megtartó erejében. Ezért támogatjuk szívesen újra az SOS Gyermekfalvak kampányát” – mondta el Kálmán Csaba, a Dr. Oetker ügyvezető igazgatója.

A kisfilmekben Kamarás Iván arról beszél, hogyan veszítheti el valaki a gyerekét, mert hirtelen utcára kerül.

Száraz Dénes és Csizmadia Ildikó egy házaspárt alakít, akiknek rendbe kellett hozni az életüket, mielőtt újra egy család lehettek. A kampány arca Szabó Győző.

Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top