Család

Beperelte unokaöccsét, mert az túl erősen ölelte meg

Jennifer Connell beperelte 12 éves unokaöccsét, amiért az egy heves ölelés következtében eltörte a nő csuklóját. Connell szerint a fiú "meggondolatlanul viselkedett".

Jobb kétszer is meggondolni, kinek ugrasz a nyakába a pillanat hevében. Hiába az örömtől átitatott születésnap és a jóindulatú ölelés, úgy tűnik, az ilyesmi néha a bíróságon ér véget.

Beperelné 12 éves unokaöccsét, mert túl erős ölelése eltörte a csuklóját

Mint Jennifer Connell esetében, aki beperelte 12 éves unokaöccsét, amiért az a nyakába ugorva feldöntötte őt, a nőnek pedig eltört a csuklója. Connell a bíróságon azt mondta, a fiú “meggondolatlanul viselkedett”, hovatovább azt is kiemelte, hogy ördögi cselekedete közben a “szeretlek, Jen nagynéni” szavakat ordította. Pedig mindennek van határa.

A nő szerint a baleset pokollá tette életét, hiszen törött csuklójával szinte lehetetlen közlekedni a zsúfolt Manhattanben. Arról nem is beszélve, hogy egy partin kellett részt vennie, ahol nehezére esett tartania az előételes tányérkáját.

🙁 

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top