Család

Gyerek nélkül nem megyek

12 éves voltam, amikor a szüleim bejelentették, elválnak. Élesen emlékszem, a fürdőkádban ülve hallgatóztam, próbáltam kisilabizálni, miről beszélgetnek a szobában fojtott hangon, s bár nem értettem mindent, valami mégis súgta, nekem nem lesz jó, amit mondani fognak.

A szüleim sosem veszekedtek. Legalábbis hangos kiabálások, tányérdobálások nem voltak, s bevallom, néma hidegháborúra sem emlékszem. Talán csak egyszerűen elfáradt a kapcsolatuk, s ami fiatalon egyfelé húzta őket, az harminc-akárhány évesen már nem volt igaz. Külön céljaik voltak, külön akarták folytatni. Azonban volt 3 közös gyermek. S itt jött az, ami nálunk máshogy alakult, mint az átlagnál.

Apu nem akart gyerekek nélkül maradni. Az életei voltunk. Így hosszas tépelődés után a gyerekmegosztás mellett döntöttek. Én már “nagy” voltam, így választhattam. Apuhoz akartam menni. A két kicsi pedig anyuhoz került. Aztán hónapok alatt ők is apuhoz szivárogtak. Végül így lettünk mi 4-en egy új család, s anyu másikat alapított.

A folytatásért kattints Kiss Emese caféblogjára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top