Család

Éjszakai bepisilés – hogyan múlik el?

Amiről most írok, az kifejezetten a mi esetünk. Szándékosan nem foglalkozom a jelenség tudományos hátterével meg mindazzal, amit amúgy is bárki elolvashat a neten, és tudom, hogy aki érintett, az el is olvassa.

Mert én is így voltam, amikor sok éve szembesültem azzal, hogy valamit tenni kell, mert nem normális dolog az, hogy ez a gyerek már ekkora, és még mindig előfordul – hetente egyszer, de akár többször is -, hogy ágyneműt kell cserélni az éjszaka kellős közepén. Az orvosi szövegek helyett inkább a személyes tapasztalatokat kerestem, hátha valaki leírja ugyanazt a helyzetet, amiben vagyunk, s hogy milyen egyszerűen elmúlt a probléma pár hét, hónap alatt.

Nem, nem volt ilyen egyszerű, és hosszas gondolkodás után, illetve az érintett gyermek beleegyezését elnyerve írok csak róla – ő azt mondta, persze, írd csak meg, anyám, talán valakinek segítesz vele. Mivel már úgy érzem, biztos távolból szemléljük ezeket a múltbeli eseményeket, hiszen vége van, hát leírom, amire még emlékszem, mielőtt teljesen befedi a feledés jótékony homálya.

A folytatásért kattints a MaiMóni caféblogra!

A bepisilés nem tabu:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top