Család

Mit üzennél az első szerelmednek, aki összetörte a szíved?

A The Unsent Projectben egy kis cetlin megoszthatták az emberek a nagyvilággal azt a soha el nem küldött üzenetet, amit az első szerelmüknek szánnának.

Mindegy, milyen idősek vagyunk, az első szerelmünkre mindig emlékezni fogunk. Te mit mondanál a sajátodnak, ha küldhetnél neki egy üzenetet? Én annyit, hogy “Sajnálom, amiért így szakítottam veled. Te voltál a legrendesebb pasi az életemben.”

De ebben az esetben én voltam az, aki összetörte a másik szívét, ám ebben a fotóprojektben a cél az volt, hogy azok, akiknek az első szerelem nagy szívfájdalommal járt, írják ki magukból, mi ragadt bennük, mit vágnának hozzá legszívesebben a volt párjuk fejéhez – a tányéron kívül –, ha tehetnék. Ebben a cetlizős formában félelem nélkül leírhattak bármit, ami eszükbe jutott, tabuk és ítélkezés nélkül. Egy dolog közös mindegyikben: szívszorító első szerelmi történeteket lehet sejteni mögöttük.

“Még mindig szeretlek és hiányzol, Punkin.”
“Te jelentesz nekem mindent és ő jelent neked mindent.”
“Azt még el tudtam viselni, hogy megcsókoltad, és ahogy beszéltél róla, de kurvára kiborított az, ahogy néztél rá.”
“Farokban erős, szerelemben gyenge.”
“Jól voltam, amíg ki nem mondták a nevedet.”
“Álmomban még mindig beszélek hozzád.”
“Ne próbálj kapcsolatba lépni velem. Túl elfoglalt vagyok azzal, hogy sikeres legyek egyedül.”

Olvass még többet a szerelemi bánatról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top