Család

Nagyot esett a babakötvény népszerűsége

Nem reklámozták, ezért nem fogyott a babakötvény a Magyar Államkincstár szerint.

A Világgazdaság cikke szerint tavaly több mint egyharmadával esett vissza a frissen kötött Start-számlák száma a kincstárnál, alig több, mint 23 ezer gyereknek nyitottak ilyen konstrukciót a 2014-es 37,2 ezer után. Pedig 2015 márciusában az állam 3800 állami gondozott kisgyerekről is gondoskodott, nélkülük a felére esett volna vissza az új számlák száma.

A kincstár tavaly kisebb-nagyobb rendezvényeken kampányolt a Start-számlák mellett, a hivatalos honlap szerint 2016-ban is egyelőre rendezvényeken, főleg babaruhabörzéken népszerűsítik a kötvényt. A lap információ szerint a siker továbbra is mérsékelt, idén januárban 7362 gyerekből 2021-nek nyitották meg a számlát.

Nem fogy a babakötvény

Az a gyermek, aki már betöltötte a 18 éves kort, elvileg már hozzájuthat pénzéhez, azonban igazolnia kell, hogy az összeget a jogszabályban meghatározott célokra fordítja majd: költheti egyebek között iskolai tanulmányokra, pályakezdésre, lakásra vagy a gyerekvállalás feltételeinek megteremtésére. A kincstár azt viszont nem árulta el a lapnak, hogy voltak-e már kifizetések.

Tudj meg többet a babakötvényről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top