Család

Szüzességét adta el, hogy apja meggyógyulhasson

A szüzesség gyakran kincset ér: egy kambodzsai lány az édesapját mentette meg azzal, hogy eladta az ártatlanságát.

A kambodzsai Phnompenben egy dolog van, ami többet ér még az aranynál is: a női szüzesség. Bomba üzlet. A tehetős férfiak dollárezreket hajlandóak fizetni azért, hogy magukévá tehessenek egy ártatlan lányt. A legtöbb szűz lány úgy indul neki, hogy egyszeri alkalomról van szó, csak a szüzességüket adják el nagyon sok pénzért, többségük azonban belecsúszik a szexiparba, prostituáltként folytatja életét.

Szűzességét adta el, hogy apja meggyógyulhasson
Sukhom és Jodie Marsh a forgatás szünetében

A most 23 éves Sukhom 20 éves korában úgy döntött, hogy a szüzességét adja azért, hogy apja életmentő műtétjét ki tudja fizetni a család. Háromezer dollárt kapott, egy kínai férfi fizetett érte.
“Először egy étterembe, majd egy hotelba vittek. Azt mondták, vetkőzzek és zuhanyozzak le, nem öltözhettem vissza, mindössze egy törülköző volt rajtam. Rázott a hideg, de tudtam, hogy nincs visszaút, hiszen beleegyeztem az egészbe” – meséli a lány Jodie Marsh tévésnek. A lányokat kerítőnők közvetítik, akik magasról tesznek arra, hogy a lányokat ki és hogyan zsákmányolja ki. Nincs olyan kérés, amit pénzért ne intéznének el.

“Ha egy kliens szexet akar, akkor intézünk neki lányt – mondja egy kerítőnő Jodie Marshnak. – Ha különleges kívánsága van, például egy szűz lánnyal akar lefeküdni, akkor szerzek neki egy szűz lányt. Megesik, hogy nem is a kliens, hanem a lányok hálásak, amit extra pénzzel hálálnak meg. Néha rosszul érzem magam, hogy szűz lányok testét adom el, de ilyenkor mindig a pénzre gondolok” – mondja a nő.

A prostitúció dübörög Kambodzsában, ahol körülbelül 50 000 – 70 000 szexmunkás dolgozik – negyven százalékuk kiskorú.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top