Család

Több mint egy hete fogva tartanak egy 8 éves kisfiút a párizsi reptéren

Több mint egy héttel ezelőtt egyedül érkezett az afrikai Comore-szigetekről az a 8 éves kisfiú, akit a francia hatóságok iratok hiányában fogva tartanak a párizsi repülőtéren.

Március 21-én kísérő nélkül érkezett Párizsba egy 8 éves kisfiú, akit gépe leszállása óta tartanak fogva a párizsi Roissy-Charles de Gaulle nemzetközi repülőtéren. A gyereket édesanyja ültette fel a Párizsba tartó járatra a Comore-szigeteken, mondván, Franciaországban egészen biztosan jobb élete lesz.

Az anya most már szeretné, ha migráns fia visszatérne a szigetországba, merthogy egyáltalán nem lett jobb élete a francia fővárosban. Az egyetlen pókemberes hátizsákkal utazó kisfiút a repülőtéren letartóztatták, mert rokona útlevelével akart az országba lépni. Az eljárást lefolytató bíró úgy döntött, a gyereknek a reptéren kell maradnia, ugyanabba a zárt váróterembe küldték, ahová a hozzá hasonlóan a terrorveszéllyel fenyegetett Franciaországba illegálisan érkező felnőtteket is irányítják.

A gyermekjogvédők felháborítónak találják a hatóságok eljárását, amely szerintük az összes vonatkozó nemzetközi egyezménnyel ellentétes. Kiskorúval annak ellenére sem bánhatnak ilyen módon, hogy illegálisan próbált bejutni az országba.

A hatóságok a kisfiút vissza akarják toloncolni a Comore-szigetekre. Egy gyermekjogi ügyvéd, Catherine Daoud szerint sajnos nem egyedi esetről van szó – írja az Index.hu.

A párizsi repülőtér (fotó: The Guardian)
A párizsi repülőtér (fotó: The Guardian)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top