Család

Húsz perccel több alvás máris növeli az iskolai teljesítményt

Ha megértetjük a gyerekkel az alvás fontosságát, az iskolai teljesítményén is javíthatunk.

Egy kutatás során az alvás fontosságára tanították a gyerekeket, és meglepően jó eredményeket értek el náluk, több téren is.

A hathetes program alatt összesen 71, 7 és 11 év közötti gyereket oktattak az alvás fontosságára, a pihentető alvás feltételeire, az alváshiány következményeire, az alváshigiéniára. Mindezt hat interaktív, kétórás előadás keretében tették, majd bevonták a szülőket és az iskolai tanárokat is a programba, hogy minél biztosabban eljusson a gyerekekhez az üzenet.

A program végén azt találták, hogy a korábbi alvási szokásaikhoz képest az alvásoktatásban részt vett gyerekek naponta átlagosan majd húsz perccel többet aludtak, és néhány perccel gyorsabban is aludtak el. A kontrollcsoport alvási szokásai nem változtak.

Már plusz húsz perc is rengeteget segít
Már plusz húsz perc is rengeteget segít

További örvendetes fejlemény volt, hogy a gyerekek tanulmányi eredményei is javultak, miután többet kezdtek aludni. Bár ez egy kis vizsgálat volt, mégis az első olyan, ahol tudományos módszerekkel sikerült bizonyítani az összefüggést a több alvás és a javuló iskolai eredmények között.

Forrás: huffingtonpost.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top