Család

Tombolnak a szülők: protekciós gyerekeket vesznek fel a jogosultak helyett az óvodába, iskolába

Körzeten kívüli, protekciós gyerekek veszik el a helyet a körzet szerint jogosultaktól az óvodákban és az általános iskolákban – panaszkodnak a szülők.

Helyhiányra hivatkozva nem veszik fel a körzetükben lakó gyerekeket a kötelező felvételre kijelölt óvodák és általános iskolák – olvasható a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért (FŐSZEGY) közleményében.

A szülők sérelmezik, hogy a gyerekeiket azért nem tudták a körzetük szerint illetékes óvodába vagy általános iskolába beíratni, mert a körzethatárok rosszul vannak kijelölve, illetve az intézmények az anyagi előnyt biztosító szülők gyermekeit veszik fel, körzeten kívülről.

Az önkormányzati óvodafenntartók és az állami iskolafenntartó (KLIK) arra hivatkoznak, hogy a körzetesítés nem jelenti azt, hogy a kijelölt óvoda, illetve iskola egyáltalán köteles felvenni minden körzetében lakó gyermeket. Ez nem igaz! – írja a közlemény, majd a vonatkozó törvényt idézi: “Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik.”

A FŐSZEGY azt szeretné elérni, hogy a korrupció és a protekció gyanújának elkerülése érdekében a Kormányhivatalok vizsgálják meg a körzeti óvodákból és iskolákból törvénysértő módon elutasított gyermekek helyzetét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top