Család

Egy finom játék? – Így fejlesztheted gyermeked finom mozgásait

Gyakran csak kisiskolás korban derül ki, hogy a gyermek keze nem elég "ügyes", vagyis a finommozgása kissé darabos. Még ekkor is jól és látványosan fejleszthető ez a terület, és ezek a gyerekek egy kis extra munkával, célzott fejlesztéssel behozhatják a lemaradásukat, de jobb, ha akkor fordítunk külön figyelmet a finom motoros mozgásokra, amikor ennek a fejlődési lépcsőnek eljön a természetes időszaka, vagyis 3 éves kor környékén. Igazából nem is kell mást tennünk ekkor sem, mint hogy jó játékokat és elfoglaltságot adunk a gyerek kezébe.

 

A finom motoros képesség alatt a szem és a kéz, valamint a szem és a láb mozgásának, működésének összehangolását, illetve az ujjakkal végzett finom mozdulatokat értjük. Fejlődése jellemzően 3 éves kor után “indul be”, és olyan rendkívül lényeges készségekért felel, mint például az írás, de például a hangszeres zene is sokkal több sikerélményt jelent majd a gyereknek, ha idejekorán ügyesednek az ujjai és a kézmozgása. Ha ezen a téren valami probléma van, az gyakran csak óvodás korba érve derül 5-7 évesen az alábbi jelekből:

A finom motoros koordináció zavaraira utaló jelek (5-7 éves kor környékén):

• nehezen megy a cipőkötés
• “esetlenül” tartja, veszi kézbe az evőeszközöket
• nehézkesen lépcsőzik kapaszkodás nélkül
• nehézséget okoz számára a lábujjhegyen járás
• adott mozgás hirtelen megszakítása gondot okoz számára
• nehezen kivitelezi a sarkon fordulást
• rajz- és íráskészség nehézségei: nem megfelelő vonalvezetés rajzolás közben, erős írásnyomat, a betűk egyenetlensége, a sorköztartás nehézsége

Ezeket a problémákat azonban el lehet kerülni. Ehhez mindössze egy kis figyelem és közös játék kell a megfelelő életkorban.

Egy finom játék? - Így fejlesztheted gyermeked finom mozgásait

Milyen játékos tevékenységekkel fejlesztheted gyermeked?

Egy kisgyereket nem kell külön fejleszteni semmire, ha egészségesen születik – egyszerűen csak hagyni kell, hogy eleget mozoghasson, kiélhesse az ösztöneit, és ingerekben gazdag környezetben, szeretetteljes légkörben cseperedhessen. Leginkább a játék és a biztonságos érzelmi háttér segíti a fejlődését, ezért szülőként a legtöbb, amit tehetsz a gyerekedért, hogy minél több időt töltesz vele, és annyit játszotok, amennyit csak lehet. A lényeg, hogy ezek a játékok is különfélék legyenek, mert míg egyesek a memória vagy a beszédkészség gyarapodását támogatják, addig mások – például a kockajátékok – különösen jótékonyan hatnak a fizikai készségek fejlődésére. A kockákat azért is emeltük ki külön, mert ez a játéktípus szinte univerzális, hiszen nemcsak a gyerekek kézügyességét, de a logikáját, térlátását, kreativitását, beszédkészségét, matematikai és nyelvi képességeit is kitűnően fejlesztik. Az alábbiakban néhány olyan ötletet adtunk, amely segítheti gyermeked fejlődését, de ez a lista természetesen nem teljes, hiszen a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Bátran fedezzetek fel újabb és újabb ügyesítő praktikákat is – a lényeg, hogy a kéz és az ujjak közben finom, apró mozdulatokat végeznek. De talán még ennél is fontosabb, hogy közben gyermeked felhőtlenül jól érezze magát!

Építőkocka és más kirakós, összerakós játékok: fejleszti a kézügyességet, a koordinációt, a koncentrációs képességet. Miközben a gyermek az építőelemeket pakolgatja folyamatosan mozgásban van: odanyúl a játékért, megemeli, egymásra helyezi, és az ujjai között forgatja őket, amivel nemcsak a finom és nagymotoros mozgásokat gyakorolja az izmait “dolgoztatva”, hanem a szem és kéz koordinációját is. Kétéves kor körül már arra is rájönnek a gyerekek, hogy a különféle formák hova illeszthetők be, ami jól jelzi, hogy a később annyira fontos térlátásuk is fejlődésnek indult.

Egy finom játék? - Így fejlesztheted gyermeked finom mozgásait

Gyurmázás: a kockázás mellett a gyurmázás is remek fejlesztő játék, amely egyszerre erősíti az izmokat és finomítja azok mozgását is. Amellett hogy hasznos, a gyerekek szinte kivétel nélkül élvezik is a gyurmázást, és vég nélkül képesek maszatolni, alkotni ezzel az anyaggal. Mindenképpen ajánljuk, hogy ilyen játék is legyen otthon a polcon.

Kézműves tevékenység: erősíti a kéz izmait, ez a finommotoros fejlődés elengedhetetlen velejárója. A kötés, gyöngyfűzés, varrás, hímzés mind ilyen tevékenység, és amellett hogy kellemes kikapcsolódás és remek játék, még hasznos is, hiszen kézzel fogható, használható “végtermék” kerekedhet ki a gyermek igyekezetéből, miközben az apró mozdulatok ügyesítik a kezet, erősítik a koncentrációját is

Főzés: nagyon is praktikus dolog, ha a főzésbe bevonod a gyermeked, hiszen ha már kiskorában, játékos keretek között megismerkedik vele, akkor felnőttként sem terhes kötelességként éli majd meg a konyhai munkát. A tésztagyúrás, a nudlisodrás, kis gömbök formázása például túrógombóchoz, nemcsak kiváló móka, de jó “gyakorlás” is: a gyerek a tompa végű késsel bátran kockázhat, szeletelhet, süteményt szaggathat vagy épp díszíthet, és segíthet panírozni, meggyet, cseresznyét magozni, dióbelet kibontani a héjából vagy épp szőlőt szemezni. Mindeközben pedig egyre ügyesebbé válnak a mozdulatai.

Még több gyerekjáték az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top