Család

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Úgy szokás, hogy irigylik azt, aki otthonról dolgozik, mert ő milyen szabad, oda megy ahova akar, nem áll a feje fölött egy szigorú főnök, és nem érzi a hátában a szúrós pillantásokat a kollégáktól, ha öt percnél tovább marad kávészüneten. Mindez így van. Csak közben ennek a szabadságnak az az ára, hogy magányodban elkezdesz magaddal és a macskáiddal beszélgetni.

Vagyis én egy időben már elkezdtem. Olyan egyedül éreztem magam az otthon dolgozástól, hogy néha már azt gondoltam, elfelejtettem beszélni, hogyan kell felnőtt párbeszédeket folytatni más felnőtt emberekkel, annyira a gyerekeimre korlátozódott a kommunikációm. Velük persze mindig beszélgetek esténként, de az mégis más, mint amikor régen – ősidőknek tűnik már – a kollégáimmal váltottam pár szót.

Tulajdonképpen a semmiről, de mégis, egy mosoly, egy mondat, egy jelentéktelen, hülye szóvicc, és máris azt éreztük, hogy kapcsolódtunk.

Nem sírom vissza azt az időt még a volt kollégáim miatt sem – akik egyébként azóta is barátok, pedig évek teltek el közben –, mert igaz, hogy nem tudok velük napi szinten kontaktálni, de cserébe nem is áll fölöttem ostorral senki. Azt hiszem, ezt bírtam a legnehezebben, amikor be kellett járnom az irodába, hogy rabságban éreztem magam. Nagy volt a szigor, nem lehetett ám még sóhajtani sem engedély nélkül, számolta a főnök, ki hányszor ment ki pisilni, ahogy azt is, hányszor álltál fel az asztalodtól és ittál, ettél. Nem mehettél ki az irodából, ebédszünet volt ugyan, de nem hagyhattad el a helyet, hogy mondjuk lemenj egy kifliért a boltba. Ha nem vittél magaddal ebédet, akkor maradt az éhezés vagy a drága jó pizzarendelés.

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Mindenbe beleszimatoltak, beleszóltak, még azt is meghatározták, melyik villával ehetsz, hányszor telefonálhatsz egy nap és hogy magánügyben még annyiszor sem, csak akkor, ha családi vészhelyzet van.

Pedig amúgy senkinek sem volt a munkaköre olyan, ami megkövetelte volna ezt a borzalmas szigort, inkább csak szórakozásból és irányításkényszerből – esetleg istentudatból – csinálták ezt velünk. Azt hiszem ez volt olyan élmény számomra, hogy az otthoni munkát nem adnám már könnyen, nem nagyon vágyom arra, hogy beüljek bárhová dolgozni, és inkább minden hátrányával, magányával és éjszakai dolgozásával együtt maradok itthon, amíg csak megtehetem.

Annyira sérült akkor a szabadságom, hogy soha többé nem szeretném, ha bárki ekkora hatalmat gyakorolna felettem.

Olyan volt az egész, mint valami túszejtős helyzet, csak nem az életünk, hanem a megélhetésünk volt a tét.

Mert az azért gondolom mindenkinek tiszta, hogy ha nem tartottad magad ezekhez az eszement szabályokhoz, akkor mehettél isten hírével máshová dolgozni. Egy idő után pedig ilyenkor elhiszed, hogy ez az egy lehetőséged van az életben maradásra, és tehetetlennek érzed magad,

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

azt gondolod, máshol nincs számodra munka és inkább lenyelsz mindent, csak nehogy kirúgjanak. Azaz túsz vagy. Ezért aztán számomra az, amikor lehetőség adódott, hogy otthonról dolgozhatok, maga volt a megváltás.

Őrült nagy szabadság szakadt a nyakamba. Elterveztem, mi mindent fogok tenni most, hogy szabad vagyok, mint a madár. Minden reggel lejárok futni. Mindennap főzök. Mindennap dolgozom is persze, de mivel tudok koncentrálni, majd jól megcsinálom gyorsan a munkát, és sok időm marad minden másra.

Csodálatos, mosolyokkal teli életet képzeltem magam elé, ahogy itthon élek, mint hal a vízben. Aztán ebből az lett, hogy természetesen nem járok le futni, nem főzök magamra, és nem csinálom meg hamarabb a munkámat, sőt az egész napom egy nagy végtelenített munkaidő. Mosoly pedig nincs. Mert nincs kire mosolyogni. Vagyis a macskáimra akár mosolyoghatnék is, de még nem sikerült őket beidomítanom, hogy viszonozzák az én káprázatos mosolyomat.

Annyira sikerült egy időben begolyóznom az otthon dolgozástól, komolyan kezdtem azt gondolni, hogy elment az eszem.

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Elkezdtem magamban beszélni. Elkezdtem a macskáimhoz beszélni. Depresszióba estem, úgy éreztem, nem tartozom sehova. Hiszen a kollégáimmal szinte csak emailen beszéljük meg a munkadolgokat, napközben maximum a postás csenget, és arra nincs idő, hogy találkozzak a barátaimmal. Pont napközben pont dolgoznak, ahogy én is. Nem azért vagyok itthon, mert szabadanapom van, és elmászkálhatok mindenfelé, hanem ugyanúgy kötött munkaidőm van, csak nem kell bemennem egy irodába és magamnak osztom be a saját időmet. Vagyis a gyerekeim osztják be inkább, mert addig tart a munkaidő, amíg ők az intézményekben vannak, aztán amikor lefekszenek este aludni. Úgyhogy nekem

8-tól 16-ig ugyanúgy egy íróasztal és gép mellett van a helyem, ha nem akarom minden éjjelemet a gép előtt tölteni. Márpedig nem akarom. Emiatt aztán az emberi kapcsolataim úgy alakultak, hogy nem voltak. Őrjítő volt.

Amikor kávéztam, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne a volt kollégámmal kávézni, aki mindig le akart beszélni az édesítőkről, és jókat vitáztunk, meg nevetgéltünk közben. Ebéd közben az jutott eszembe, milyen volt, amikor négyen leültünk együtt enni mindennap, és kibeszéltük a férjeket, gyerekeket, főnököket, a tegnapi napot és úgy általában, az életet. Együtt tervezgettünk, meséltünk a vágyainkról és csipcsup eseményekről, amik csak azokat érdeklik, akik napról napra követik az életedet. Hogy mondjuk tegnap este milyen vicces volt a gyerek, amikor a kádban azt énekelte, hogy “egykéthá’ rokkendroll”. Vagy hogy nőgyógyásznál voltál, és azt mondta, hogy… Meg hogy hirtelen jó ötletnek tűnt beiratkozni egy japán nyelvtanfolyamra, de már semmi kedved munka után még tanulni is. Ezek amúgy nem akkora horderejű történetek, amiket elmesélnél egy ritkán látott barátnak, de jópofa sztori egy közös ebédkor a kollégáiddal. Na, az ilyenek hiányoztak. Annyira, hogy néha azt éreztem, megkattanok. 

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Az lett a vége, hogy nem lettek élményeim. Ha felhívott egy barátnőm és megkérdezte mi van velem, azt tudtam csak válaszolni, hogy minden napom ugyanolyan,

felkelek, elviszem a gyerekeket, ahova el kell, dolgozom, elmegyek a gyerekekért, ahova el kell, játszóterezünk, agylobot kapok a játszóteres anyukáktól, hazajövünk, majd megint dolgozom.

Mint egy robot, úgy éreztem magam. Elkezdtem utálni a lakásomat is.

Lakberendeztem, mint az őrült, hogy tényleg jól érezzem magam a négy fal között. Kéthetente új dekorációt találtam ki, jellemzően csak abban a szobában, ahol dolgoztam, mert hát ott kellett folyton néznem a falakat. Festettem, rajzoltam a falra, utána feliratot találtam ki, amit két hét múlva megint lefestettem, mert napi 12 órában már idegesített. Átrendeztem, berendeztem, eltoltam, kicseréltem, áthúztam, párnákat cseréltem, szőnyegeztem, függönyöztem, de aztán mégis roló lett, mert az szebb.

Aztán ráébredtem, hogy nem a sok munka, nem az idő, nem a lakásom, hanem az emberi kapcsolatok hiánya a probléma. Azok a kapcsolatok tartják egyben a lelket.

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Az ezeréves barát, akit már azt sem tudod, mikor ismertél meg, valahogy mindig ott volt az életedben és újra meg újra egymásra találtatok, akár tíz év kihagyás után is. A szomszéd, aki itthon van a babájával, és szintén magányosnak érzi magát. A volt kolléga, akinek én is hiányzom az ebédlőasztal mellől. A mostani kolléga, akivel lehet hülyülni emailben. A zöldséges a sarkon, akinek van két jó szava, és megkérdezi mindennap, hogy vannak a gyerekek. Az osztálytárs anyukája, aki jófej és mindig elmondja, mi volt a szülőin.

Rengeteg módon, rengeteg emberhez kapcsolódhatok, ha úgy alakítom a napomat, hogy beépítem az embereket is az életembe.

Nagy felismerés volt, és nagy lépések követték, mert végül mégsem őrültem bele az otthon dolgozásba, hanem inkább nyitottam a külvilág felé. Indítványoztam találkákat, úgy alakítottam, hogy legyen ebédidőben több időm, hogy akár el tudjak ugrani valahova, valakivel fél órára találkozni, vagy csak egy kávéra. Nem itthon tornázom, hanem elmegyek délelőtt a közeli terembe egy bármilyen órára, ami épp akad. Csak hogy emberek között legyek.

De ha végképp nem megy és nincs rá idő, akkor sem múlhat el nap anélkül, hogy pár szót legalább telefonon ne váltsak egy olyan emberrel, aki számít nekem.

Mert érdekel, hogy van, mi történik vele, és attól még, hogy dolgozni kell, ahogy mindenki másnak is, nem áshatom el magam, és nem élhetek elszigetelten.

A legnagyobb tanulsága nekem az otthonról dolgozásnak az, hogy

ha nincsenek emberek körülöttem, akkor semmi sincs, akkor az olyan érzés, mintha vákuumban lennék. Nihil van.

Kis híján bekattantam az otthon dolgozástól

Úgyhogy inkább újra megtanultam beszélni és jól hallgatni, egész hamar sikerült visszarázódnom, és újra kicsit kinyílt a világ. Nyilván minden ember másképp reagál egy ilyen élethelyzetre, és másokat nem ráz meg ilyen elemi erővel, ha nincsenek emberek között minden nap. De aki olyan fajta, mint én, annak az otthoni munka sem sétagalopp, hanem komoly lelki gyötrelem válhat belőle.

Úgyhogy emberek a külvilágban: tartsátok egymást egyben, és kapcsolódjatok össze minél gyakrabban, hogy színesebbé tegyétek egymásnak a szürke hétköznapokat!

Olvass még többet az otthonról dolgozásról:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése