Család

Meghalt a fia, utcára tehetik a nyolcgyerekes édesanyát

A családnak Csepelen utaltak ki egy szükséglakást, hogy a leukémiás fiú steril körülmények között élhessen. Carlos meghalt, így Milákék az utcára kerülhetnek.

Nagy szegénységben, de  példás rendben, egyedül neveli gyermekeit Milák Lajosné. Beának hatalmas utat kellett bejárnia, mivel 11 éves korában saját anyja elől menekült a gyermekvédelmi hatósághoz, nehogy prostituált legyen belőle. 

Bea, a Gyermekétkeztetési Alapítvány beszámolója szerint sok gyereket és példás családot akart. Jöttek is a gyerekek, de az esküvő után kiderült, férjet rosszul választott.

Így egyedül nevelte nyolc gyerekét, mígnem egyikük, Carlos meg nem betegedett. A 14 éves fiú leukémiás lett, és csontvelő-átültetés után steril helyiségre volt szüksége. Így kapták meg a csepeli önkormányzattól azt a csíramentesíthető lakótelepi szükséglakást, amelyet most, Carlos halála után el kell hagyniuk.

Beáéknak azonban  nincs hová menniük, hiszen a temetés után is adósság maradt, családi pótlékból, a kis takarítónői fizetésből nem lehet kaucióval három hónapnyi albérletet fizetni.

Meghalt a fia, utcára tehetik a nyolcgyerekes édesanyát

Beáéknak nincs hova menniük.

A Milák család a Gyermekétkeztetési Alapítvány “Fel a fejjel” programjának egyik kedvezményezettje, az adományozók jóvoltából fél évig havonta 25 ezer forinthoz jut. Ebből azonban nem telik hajlékra, így most te is segíthetsz nekik.

Az alapítvány számlaszáma: 10300002-10350923-49020011.

Az átutalások megjegyzésébe be kell írni: Milákék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top