Milyen világ ez, ahol egy 14 éves gyerek öngyilkos akar lenni az iskolai zaklatás miatt?

Érzékenyen érint a téma, mert van egy ötödikes lányom, aki szembesült az iskolai zaklatással. Ehhez még csak sok gyerek sem kell, elég, ha négyen-öten, a hangadók, a nagyszájúak, a leghangosabbak összefognak egy ellen.

Minek alapján választanak áldozatot?

Fogalmam sincs, hogy a mi esetünkben miért pont az én lányomra esett a választásuk. Talán mert jól tanul, vagy mert sokat olvas, túl csendes nekik, könnyű célpont. Ha bántják, elsírja magát. Ez pedig máris felhívás keringőre a zaklató gyerekek számára. Nála “csak” odáig mentek el, hogy megfenyegették, hogy levágják a haját, és napi szinten szóban gyalázták nagyjából bármiért. Hogy milyen pólót hord, hogy milyen neve van, hogy a macskája fekete, béna a tolltartója, sőt még anyáztak is neki, hogy az anyja milyen csóró, mert nincs a gyerekeinek halomra Nike cucca és iphone-ja. Volt, hogy kihallgatták, amikor az iskolai táborban panaszkodott telefonon nekem, hogy nem érzi jól magát, majd utána mindenki előtt ezzel megszégyenítették, hogy milyen ovis, sír anyucinak a telefonban.

Mindennap sírva kelt fel a végén, hogy nem akar iskolába menni. Mindennap sírva feküdt le, hogy aznap milyen bántások érték. Az vetett véget az egésznek, hogy egyrészt jeleztem az iskolában, hogy tarthatatlan a helyzet, és az osztályfőnök minden eszközt bevetett, hogy leállítsa a bántalmazókat. Másrészt elkezdtünk itthon kommunikációs gyakorlatokkal készülni arra, hogyan védje meg magát a bántalmazóktól asszertíven. Sikerült, legyőzte őket, megtanulta, hogyan vágjon vissza, és hogyan röhögjön a képükbe, ha beszólnak neki, de ez félévnyi kemény munka volt.

Képünk illusztráció

Ha nincs szex, van zaklatás

És az én lányom még nem is kapott olyan mélységű bántást, mint az a 14 éves lány, akin úgy akart bosszút állni a fiúja, amiért nem akart vele lefeküdni, hogy egy pornós képről elhíresztelte az osztályban, hogy a lány van rajta. Lehet, hogy csak megszépítem a múltat, de tényleg nem emlékszem rá, hogy az én gyerekkoromban, úgy 25 éve ennyire gonoszak lettek volna egymással a gyerekek. Voltak persze csúfolódók, de a mai viszonyokhoz képest az csak kis ovis nyelvöltögetésnek tűnik. Meghalni miatta nem akart senki. Most meg itt van ez az eset, és ott van még sok ezer más eset is a világban, ahol gyerekek sokszor sikeres öngyilkosságot hajtanak végre az iskolai bántalmazás miatt.

Felfoghatatlan, mi történt a gyerekekkel, hogy ilyen messzire elmennek a másik zaklatásában. Mi van a fejükben? Milyen családból érkeznek? Vajon onnan hozzák? Vagy csak egymásban ébresztik fel a legrosszabbat? Mások előtt akarnak menőzni azzal, hogy belerúgnak az áldozataikba? Hogy lett ilyen ez a világ, hogy a gyerekkor már ilyen korán arról kell szóljon, hogyan védd meg magad? És hogyan ne legyél öngyilkos.

A legfájdalmasabb élmény: a szégyen. Olyan ez, mintha izzó vassal égetnék a bőrünket. Ha egy kisgyereket megszégyenítenek, isten tudja csak, hogy mit és kit fog elkerülni azért, hogy azt soha többé ne kelljen átélnie. Amikor az embert bántják, az olyan, mintha a szégyenteljes pillanattól fogva az embert leszögeznék, odaszögeznék ehhez az élményhez. Attól a pillanattól fogva túlélésre játszik.” (Feldmár András)

Mindhalálig hatalmi harc?

A szakirodalom azt mondja erről a jelenségről, hogy elkerülhetetlen hatalmi harc zajlik a gyerekek között. Az egyiknek magas az önértékelése, ezért akarja fitogtatni a hatalmát, a másiknak meg alacsony, mert otthon szar élete van, ő meg azért keres magának alárendelt személyt. Ha belegondolunk, akkor ez a hatalmi harc nem is fejeződik be sosem, folytatódik majd a nagybetűs felnőtt életben a munkahelyen is, csak már rejtettebb, szofisztikáltabb formában. Nem annyira nyersen és nem annyira nyíltan megszégyenítően.

Azt se felejtsük el, hogy egy felnőttnek – jó esetben – már megvannak az eszközei, amivel magában lerendezze ezeket a bántalmazásokat, de egy gyerek még nem tud mit kezdeni velük. Még nincsenek körülötte azok az érzelmi falak, amik megvédenék. Még teljes kíváncsisággal és nyíltsággal fordul az emberek felé. Minden akadály és védelem nélkül áll ott, egyenesen a szívébe tudnak döfni a többiek.

A gyerekeknek nem kell más, mint bátorítás, erősíteni kell bennük a hitet; képesek megcsinálni. Meg kell tanítani a gyerekekkel, beléjük kell vésni, hogy soha senkinek nincs joga ahhoz, hogy megszégyenítse őket.” ( Feldmár András)

Ne hunyj szemet felette

Ezért nem lehet azt mondani nekik, hogy csak legyintsenek a bántalmazásra, mert képtelenek rá, még nem tanulták meg, hogyan hárítsák el a nyilakat. Emiatt olyan komoly probléma ez, és ezért kellene valahogy felvértezni a gyerekeinket a zaklatók ellen. A helyes megoldás, gondolom, minden gyereknél egyéni, személyre szabott, az biztos, hogy az iskola nem tudja helyettünk megoldani, nem tudnak ott lenni a tanárok minden gyerek sarkában folyton. És az is biztos, hogy nem szabad félvállról venni, ha a gyerek otthon panaszkodik. Inkább örülni kell neki, ha elmondja, hogy bántották, mert így legalább nem belül emészti magát rajta.

A hírekben szereplő 14 éves lány valószínűleg nem szólt otthon, nem kért segítséget, számára ez a világ végét jelentette. Annyira szégyellte magát, hogy inkább meghalt volna, mint hogy el kelljen tovább viselnie a zaklatást. Ne hagyjuk, hogy ez történjen a gyerekeinkkel, segítsünk nekik, hogy egészséges lelkű felnőttekké cseperedjenek.

Olvass többet az iskolai bántalmazásról:

• 9 tipp: Így segíts a gyerekednek legyőzni az iskolai bántalmazóját
• Terror az iskolában. Mit tehet a szülő?
• Iskolai zaklatás és öngyilkosság: sosem lesz vége?