Család

Szörnyű emberré vált fejsérülése után a példás férj

Teljes személyiségváltozást idézett elő egy fejsérülés egy angol férfinál.

Mandy Knowles olyasmit tapasztalt meg a házasságában, amit kevesen: a férje egyik pillanatról a másikra más emberré változott, és egyáltalán nem az előnyére.

Matt 2013-ban autótakarítás közben annyira erősen beverte a fejét, hogy kórházba kellett szállítani. Ott kiderült, hogy három helyen betört a koponyája, hét és fél órás műtéten esett át.

Miután hetekkel később Matt hazamehetett, a felesége döbbenten vette észre, hogy a férje személyisége teljesen megváltozott. Egyáltalán nem hasonlított arra a kedves emberre, akihez hozzáment: durva lett, kötekedő, azzal vádolta Mandyt, hogy meg akarja mérgezni. Káromkodott, szidalmazta az asszonyt, és ahogy egyre jobban felépült fizikailag, úgy kezdett mind veszélyesebbé válni.

Szörnyű emberré vált fejsérülése után a példás férj

A helyzet végül annyira rosszra fordult, hogy Mandy többször is elmenekült a házból a gyerekekkel. Végül egy neurológushoz fordult segítségért, aki azonnali rehabilitációra küldte Mattet. Kiderült, hogy az agysérülés miatt duzzanat keletkezett a homloklebenyben, ami a magasabb agyi funkciók fő székhelye, így az érzelmi szabályozásé is. Matt ugyancsak elveszítette a perifériás látását, a szaglását és az ízérzékelését is.

Szerencsére a duzzanat apadásnak indult, és a rehabilitáció alatt Matt állapota is javulásnak indult. Most gyógyszeres kezelés alatt áll, és a családja bízik benne, hogy hamarosan visszakapják a régi példás családapát.

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top