Család

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában – fotók

Egy régi angolszász szokás úgy tartja, hogy valami kéket, kölcsönbe kapottat és régit kell viselnie a menyasszonynak az esküvőn. Nos, ez utóbbi jelen esetben maximálisan kipipálva!

A Pennsylvaniában élő Abigail Kingston úgy döntött, nem ő lesz az első, aki megtöri a család asszonyai között bevezetett régi szokást. Sőt még tetszett is neki az ötlet, hiszen egyrészt nagyon különleges menyasszonyi ruhát viselhet, másrészt pedig nem kell külön a méregdrága boltokat járnia.

A családban először Mary Lowry Warren ment férjhez a ruhában, 1895-ben, az utolsó pedig Abigail édesanyja, Leslie Kingston volt 1991-ben. A szokásos ruhacécó azonban persze így sem maradt el, hiszen mire Abigail megkapta, az anyag elsárgult, néhol kilyukadt, ráadásul annak idején az édesanyja ejtette könnycseppek körül kicsit foltos is lett.

Abigail
Abigail

“Mi nem csak a ruhát, a szeretetet is továbbadjuk. Különleges dolog ez, amit a szív és a vér is összeköt, ez a menyasszonyi ruha pedig mindezek kézzel fogható bizonyítéka” – mondta a meghatott édesanya, Leslie.

A menyasszonyi ruhát végül 200 órányi gondos restaurálás után sikerült olyan állapotba hozni, hogy Abigail felvehesse és kimondhassa benne a boldogítót, de mivel sok helyen már elszakadt korábban, kicsit modernebb kivágást kapott a nyakrésze. Az esküvő után a friss ara azonnal levette és átöltözött egy másik fehér ruhába, de mint mondja, azt szeretné, ha lánya is ebben menne férjhez.

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

“Igazán különleges érzés volt így az oltár elé állni, tudva, hogy a családom asszonyai 120 éve ebben a ruhában határozták el végleg magukat egy férfi, egy élet és egy külön család mellett” – mondta Abigail.

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

Abigail édesanyja, Leslie
Abigail édesanyja, Leslie

 

11 generáció ment férjhez ebben a 120 éves ruhában

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top