Család

Különleges DNS-sel születtek a meleg pár hármas ikrei

A dél-afrikai babák születése előtt nem volt példa rá, hogy egy homoszexuális pár gyermeke mindkét szülő DNS-ével rendelkezzen.

Theo és Christo Menelaou három aprócska gyermeke nemcsak Dél-Afrikában, de az egész világon különlegesnek számít: orvosaik szerint ugyanis ők az első olyan babák, akiknek szülei homoszexuálisak, és a DNS-ük nemcsak az egyik, hanem mindkét szülőjük mintáját tartalmazza.

A büszke apukák a Telegraph című brit lapnak elmondták, régóta vágytak már arra, hogy családot alapíthassanak, ám egy évvel ezelőttig fogalmuk sem volt róla, hogy vágjanak bele. “Végül Oscar Pistorius tárgyalásán találkoztunk azzal a nagylelkű nővel, aki később vállalta, hogy kihordja a gyermekünket.”

Különleges DNS-sel születtek a meleg pár hármas ikrei

Theo a lapnak elmondta, a kezdet kezdetén szó sem volt egynél több babáról. “Aztán a sors másképp akarta. A mesterséges megtermékenyítés után az egyik petesejt kettéosztódott, ráadásul a másik is megmaradt, ami azt jelentette, hogy rövid időn belül immár hármas gyermekáldásra készülhettünk.”

Christo hozzátette, az orvosok azt tanácsolták nekik, hogy a háromból két babáról mondjanak le, hogy ezzel is növeljék a megmaradó egy gyermek esélyeit, de ők hallani sem akartak a dologról. Az ikrek végül július elején jöttek a világra, jóval a szülés kiírt időpontja előtt.

Mivel mindhárman koraszülöttek voltak, alig nyomtak egy kilónál többet. Az első hónapokat épp ezért a kórházban kellett töltenünk. Mostanra szerencsére már elég erősek lettek ahhoz, hogy hazavigyük őket, még úgy is, hogy az egyik lányunknak néhány hónap múlva szívműtétre lesz szüksége, hogy teljes életet élhessen.”

A két kispapának két nővér segít a babák ellátásában.

Olvass még többet hármas ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top