Család

Anyja tudtával erőszakoskodott a 13 éves kislánnyal a rokon

Az anya rokona saját bevallása szerint azért erőszakoskodott a 13 éves gyerekkel, hogy a lányból később ne legyen prostituált.

A férfi 2013-ban hetente látogatta egy nőrokonát annak pécsi lakásán, ahol a nő kiskorú lánya is lakott. Mintegy fél év alatt bizalmas kapcsolatot alakított ki az asszonnyal, miközben “próbálta jó útra téríteni” a lányt. A vádlottak 2014 nyarán megállapodtak abban: a férfi “nevelési célzattal” kikötözi az ágyra a 13 éves lányt és szexuális cselekményeket végez vele, hogy a gyerek ne legyen prostituált, és megtapasztalja azt, hogy milyen érzés, ha elrabolják és megkötözik. A férfi az anya tudatával a lakásban lemeztelenítette a gyereket, és a kezeit a falvédőhöz kötözte. A lány ellenkezett, folyamatosan segítségért kiáltott, de az asszony nem ment be a szobába.

A férfi ötlete alapján azt is kipróbálták, mennyi alkoholt tud elfogyasztani a kislány. Leitatták, a férfi pedig “további szexuális cselekményeket végzett” vele. 2014 nyarától októberéig a férfi ezen felül több alkalommal fogdosta a lányt, szintén az anya tudtával.

A vád szerint vádlottak kapcsolatát az is erősítette, hogy mindketten gyülekezeti tagok voltak, bár nem egy vallási közösségben.

Az ügyész korábbi perbeszédében arról beszélt, a tanúk és a sértett pszichológiai szakvéleménnyel alátámasztott vallomásai is azt bizonyítják, hogy a vádlottak szándékegyezségben követték el “a józan ésszel nehezen felfogható” cselekményeket. A tavaly február óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottak ügyvédjei felmentést kértek. A férfi jogi képviselője akkor közölte, védence az eljárás során következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Kovács Attila, a Pécsi Törvényszék bírája az elsőfokú ítélet indoklásában jelezte, közösülés nélkül történt a szexuális erőszak elkövetése. Arról is szólt, a gyermeknek semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy terhelő vallomást tegyen a vádlottakra, ha a bűncselekmény nem történt volna meg.

A férfi a törvényszéken az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta, és magát “szexuálisan szinte inaktívnak” nevezte. Az anya az eljárás során részben a férfira, részben magára terhelő vallomást tett.

A Pécsi Ítélőtábla a férfit nyolc, a nőt pedig öt év fegyházbüntetésre ítélte szexuális erőszak miatt, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top