Család

Imádod a zsíros ételeket? A génjeid is tehetnek róla!

Ha nem tudsz állni a kétcentis vajrétegnek és még egy szelet isteni, zsíros sajtnak, lehet, hogy nem te vagy a hibás, hanem a genetika.

A Cambridge Egyetem egy friss kutatása szerint van tudományos magyarázata, hogy nem bírsz ellenállni még egy falat zsírszalonnának. Bár tény, hogy ez a genetikai okokra visszavezethető falánkság viszonylag ritka: mindössze 1000-ből 1 embert érint – a többiek egyszerűen nem ismerik az önkontrollt –, ők viszont tényleg genetikai kódolásuk miatt vonzódnak észvesztően a magas zsírtartalmú ételekhez, és egyébként érdekes módon sokkal kevésbé a magas cukortartalmú ételekhez.

Imádod a zsíros ételeket? A génjeid is tehetnek róla! 

Az önkéntesekkel folytatott tesztben ételeket kóstoltattak, különböző zsír -és cukortartalommal, így derült ki, hogy egyesek egyszerűen szinte bekattannak a zsíros finomságoktól, és sokkal többet ettek belőle, mint a többiek (akik között pedig túlsúlyos személyek is voltak), ők pedig azok voltak, akik az említett ritka MC4R névre keresztelt génnel rendelkeztek.

Szóval simán lehet, hogy kódolva vagyunk még egy tányér zsírbuborékos újházi tyúkhúslevesre, de azért ne örüljünk nagyon – még inkább elképzelhető, hogy egyszerűen szeretjük a hasunkat, és nem tudunk leállni a zsíros falatokkal.

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top