Család

Több pénz jár a tartósan beteg gyereket nevelőknek

Aki tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevel, többféle módon is kaphat állami segítséget.

Mivel többe kerül egy tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek nevelése, ezért az állam többféle segítséget is nyújt a szülőknek – írja a Magyar Idők.

Ilyen a havi legalább 31, legfeljebb 56 ezer forintos ápolási díj, a kedvezményes utazási lehetőség vagy az emelt összegű családi pótlék. Mindemellett igényelhető közgyógyellátás, amely 12 ezer forint is lehet havonta, valamint ingyenes bölcsődei, óvodai, illetve félárú iskolai étkezés.

Indokolt esetben a gyermek tízéves koráig gyes is jár az őt nevelő szülőnek az emelt összegű családi pótlék mellett.

Magyarországon az utóbbi években folyamatos emelkedést mutat a sajátos nevelési igényű, azaz az sni-s gyermekek száma. Míg 2012-ben mintegy 81 ezer ilyen gyermek volt, a 2015-ös statisztika szerint számuk elérte a 86 ezret, az idei tanévet pedig ennél is több sni-s kezdte meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, vagy pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. Idetartozik például a diszlexia, a diszgráfia és a kóros aktivitászavar.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top