Család

Ideje beszélni a szex utáni depresszióról!

A szex a legtöbbek fejében az eufória érzetével kapcsolódik össze, azonban megdöbbentően sokszor jelentkezhet a szex utáni depresszió, az együttlét utáni megmagyarázhatatlan szomorúságérzet.

Post coitum omne animal triste, azaz közösülés után minden állat szomorú – tartja a mondás. Biztos vannak olyanok, akiknek ez a mondat értelmetlen, mert szex után sokkal inkább a nyugalom, az öröm és kielégültség érzései kavarognak benne az ágyban pihegve. Pedig a szex utáni depresszió meglepően sok embert érint.

A posztkoitális (tehát szex utáni) depresszió  az az érzés, mikor az együttlét után feszültnek, szomorúnak, dühösnek érezzük magunkat, sírunk vagy sírhatnékunk van. Egy amerikai kutatás szerint a nők 33 százaléka érezte már élete során a szex utáni depressziót, és ez független attól, hogy az együttlét során volt-e orgazmusa, vagy sem.

Elképzelhető tehát, hogy valaki akarja a szexet partnerével, el is élvez közben, de utána mégis úrrá lesz rajta a feszítő, szorongató bánat és üresség. Egyesek szerint önbizalomhiány, korábbi rossz élmény vagy a biztonságérzet hiánya okozhatja a szex utáni depressziót, de sokan tartják úgy, hogy nem feltétlenül kapcsolódik bármilyen traumához.

Ideje beszélni a szex utáni depresszióról 

Mások szerint egyszerűen arról van szó, hogy az orgazmussal fizikailag és lelkileg is egy csúcspontra érünk, majd hirtelen zuhanunk vissza a “rendes” állapotba. Ez a magas gyönyörfokról való lezuhanás, a szétválás a partnertől szintén okozója lehet a szomorúság érzetének. 

Egy friss kutatásban a 230 résztvevő nő 46 százaléka érezte a posztkoitális depressziót az elmúlt hónap során “néhány alkalommal”. A jelenség tehát meglepően gyakori, annak ellenére, hogy keveset hallani róla. A legtöbb szexuális terapeuta és szakértő egyetért abban, hogy sokat segíthet, ha beszélünk érzéseinkről, ha elmondjuk partnerünknek, hogy magányosnak, kiszolgáltatottnak és bánatosnak érezzük magunkat az együttlétek után. Ugyanis az, hogy a probléma gyakori, még nem jelenti azt, hogy el kellene fogadni “normálisként” ugyanúgy, mint más szexuális problémák esetében, amikről a nők sajnos még mindig hajlamosak inkább hallgatni.

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top