Család

Vádat emeltek a randioldalak ragadozója ellen

Nőkkel ismerkedett társkereső oldalakon, majd pénzt csalt ki tőlük, és többeket meg is lopott.

Két nőtől is pénzt csalt ki egy férfi, aki társkereső oldalon ismerkedve férkőzött a bizalmukba. Még 2014 februárjában kezdett ismerkedni, magát villamosmérnöknek kiadva, és az első sértettől rögtön elvitte a laptopját azzal az ígérettel, hogy újat hoz helyette. Emellett kétszer is pénzt kért kölcsön, majd később beköltözött a sértetthez. 

A vádlott a kölcsön visszaadásáról és a lakhatás ellenértékéről mindvégig hitegette a nőt. Ráadásul együtt lakásuk során az őt befogadó nő több vagyontárgyát is eltulajdonította. A sértettnek a megtévesztéssel közel 400 ezer, a lopással több mint 60 ezer forint kárt okozott, melynek csak kis része, mintegy 3500 forint térült meg.

A férfi egy másik sértettel is megismerkedett, akitől a kialakult bizalmi kapcsolatot kihasználva javításra 2015 májusában elvette a 15 ezer forint értékű telefonját, amit eleve nem szándékozott visszaadni.

A csalássorozatnak most a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vetne véget, kisebb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top