Család

Tüneményes levelet írt a Google-nek a 7 éves kislány, válaszoltak neki

A 7 éves angol kislány, Chloe egészen különleges álmokat szeretne valóra váltani. Az egyik, hogy a Google-nél szeretne majd dolgozni. Levelet is írt ez ügyben, amit személyesen a keresőcég első számú vezetőjének címzett. Az imádni való levélre választ küldött a Google vezetője.

A 7 éves Chloe Bridgewater egészen különleges levelet írt a Google-nek, amelyben tudatta, a cégnél szeretne felnőtt korában dolgozni. A másik álma sem hétköznapi, ugyanis úszóként az olimpiára akar eljutni. A kislány nem csupán álmodozik, mindent megtesz céljai megvalósításáért. Így jutott eszébe, máris levelet ír a Google első számú vezetőjének.

A “főnöknek” címzett levélben részletezte, ő bizony el tudja magát képzelni, ahogy a keresőóriás irodájában babzsákon ülve dolgozik. A tüneményes levelet pedig nem hagyták válasz nélkül, személyesen a cégvezető írt vissza a kislánynak. Azzal biztatta Chloét, tanuljon és dolgozzon keményen, hogy elérje álmait, sőt az olimpiai tervét is támogatta.

A levélben Sundar Pichai azt is kifejette, reméli, Chloe technológiai érdeklődése a jövőben is megmarad, és majd ebben az irányban tanul tovább, ugyanis várni fogják a pályázatát a Google állásaira – írja a hvg.hu.

A 7 éves kislány levelet tüneményes levelet írt a Google-nek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top