Család

Véres vagdosás az iskolában: a gyerekeim is a Kék Bálnáról beszélnek

Bevallom, néhány hete még fogalmam sem volt arról, hogy mi az a Kék Bálna. Illetve akkor még úgy gondoltam, hogy egy állat, ma pedig összeszorul a gyomrom, hogyha meghallom a nevet. Annál is inkább, mert a gyerekeim iskolájában az elmúlt két hétben három gyerek vagdosta fel a kezét és a lábát.

Természetesen szó sincs pánikkeltésről, és azt sem állítom, hogy a Kék Bálna miatt tették. Mindenesetre riasztó, hogy általános iskolás korú gyerekek komoly fizikai fájdalmat okoznak maguknak, és az elmúlt két hétben három ilyen történetet is meséltek a gyerekeim. Az is borzasztó –  és a legtöbb ember csak ilyenkor szokott elgondolkozni azon, hogy vajon velem is megtörténhet-e –, amikor a közvetlen környezetedben tapasztalod, hallod ezt a rémséget. Az egyik kislányt csurom véresen találták meg az iskolai mosdóban, azonnal mentőt hívtak, és beszállították egy pszichiátriára. Ő már többször fenyegetőzött azzal, hogy megöli magát, többször volt kórházban is, de egy-két hét után mindig újra ott volt a suliban. Közel sem egészségesen. A mostani eset után is eltelt egy hét, újra jár iskolába, de hogy mennyire figyelnek rá a szülei, vagy folyamatosan jár-e további kezelésekre, azt nem tudni. Az osztályát is sokkolta a tény és a látvány, mindnyájan tehetetlenséget éreztek, hiszen az egyik társuk közvetlen életveszélyben volt. Az osztálytársak szülei azt kérték, hogy szakemberek is beszéljenek a gyerekekkel, az biztosan nem árt. Egyébként is felmerül az öngyilkosság gondolta a kamaszodó gyerekekben, a fiam osztálytársai között rendkívül népszerű az erről szóló “irodalom”, úgy veszem észre szólásmondássá vált, hogyha ez vagy az nem sikerül, akkor öngyilkos leszek. Szülőként hallani sem bírom az ilyesmit, ezért mindig szólok: ilyesmit még viccből se mondj.

A Kék Bálna Oroszországból indult, de Kazahsztánban és Kirgizisztánban is megjelent. A magyar közvéleményt akkor kezdte foglalkoztatni, amikor Kelet-Európába is betört, és a környező országok gyerekeit veszélyeztetni kezdte. Március közepén például négy lengyel fiatal vágta meg magát, feltételezések szerint a játék miatt.

Romániában többször is felmerült a Kék Bálna az utóbbi napokban:

  • öt 12-13 éves diák megpróbált megfulladni.
  • egy 19 éves lány akart kíváncsiságból beszállni a játékba, de végül megijedt, és kiszállt.
  • egy 11 éves fiú felakasztotta magát.
  • öt lány, majd őket utánozva további négy diák könnyebben megvágta magát egy ceruzahegyező pengéjével.

Az emberi élet nem játék

Tegnap a kislányom fogadott azzal, amikor hazaértem, hogy két iskolatárasáról derült ki aznap, hogy vagdossa magát, és felmerült, hogy a Kék Bálna is közrejátszott ebben. Lehet, hogy ez csak mendemonda, maga a tény viszont sokkoló, a gyerekekkel egyébként azonnal pszichológus kezdett foglalkozni. 12 évesekről van szó, nem terjedhet köztük ilyesmi, ezt nem szabad hagyni! Mit tehetek anyaként? Beszélgetek velük, elmondom, amit én magam tudok erről a mozgalomról, de az nem túl sok, hiszen a hírekből táplálkozom csupán. És arról is beszélgetünk, hogy ha valaki vonzónak tartja ezt a környezetében, akkor jelezzen, akár az osztályfőnöknek, az nem árulkodás, az nem vicc, hanem fontos segítség, és próbálja meg lebeszélni erről a társát.

Néhány magyar fiatal felismerte a Kék Bálna veszélyét, és külön csoportot hozott létre azért, hogy lebeszéljék társaikat az öngyilkosságról. A Tények Extrában megszólalt a 15 éves Somhegyi Márk is, aki már több kortársának is segített néhány nap alatt. Azt mondja, a többség valóban azért jelentkezik a Kék Bálnához, hogy meghaljon.

A magyar rendőrségre az elmúlt hónapokban nem érkezett bejelentés az úgynevezett Kék Bálna csoport tevékenységével, illetve annak a magyarországi fiatalokra gyakorolt végzetes hatásával kapcsolatosan – olvasható a police.hu-n. A rendőrség azt javasolja a szülőknek, hogy beszélgessenek gyermekeikkel az interneten látottakról, néha kérjék meg őket, hogy mutassák meg a profiloldalukat, és vegyenek részt aktívan gyermekük digitális életében.

Képünk csak illusztráció!
Képünk csak illusztráció!

Virtuális szektának nevezte az InfoRádióban megkérdezett internetes tartalmakkal foglalkozó szakember a fiatalokra nagyon veszélyes Kék Bálna mozgalmat. Elindítója, egy orosz férfi már börtönben van. “Egy zárt, közösségi csoportként indult, az alkalmazás csak később indult el. A terv az volt, hogy ötven feladaton keresztül az öngyilkosságig vezesse a felhasználókat.” Azért tudott jól működni, mert kevesen kerültek be, akik hencegtek azzal, hogy olyan klub tagjai, amibe nem jut be akárki – mondta az IT-Café főszerkesztője. “Az orosz férfi olyan fiatalokat választott ki, akik magányosak, csalódottak. Nagyon sokat beszélgetett velük, ettől úgy érezték, végre valaki odafigyel rájuk.”

A Kék Bálna elnevezésű, fiatalokat öngyilkosságba hajszoló játék “ellenkampánya” elindult a hazai közösségi médiában, ez pedig a Zöld elefánt.

A 10 lépésből álló kihívás is feladatokra kéri a fiatalokat, ám nem aljas céllal, hanem azért, hogy örömtelibbé tegyék saját és környezetük életét. A kezdeményezés elindítója egy középiskolai történelemtanár, Balatoni József, Jocó bácsi, aki élményeiről, tapasztalatiról, hitvallásáról osztja meg gondolatait oldalán.

ZÖLD ELEFÁNT KIHÍVÁS:

1. Naponta beszélgess pár szót egy olyan osztálytársaddal, akivel nem nagyon szoktál. Ha megismered, akkor lehet, hogy rájössz, valójában ő is ugyanolyan jó fej, mint a többiek.

2. Naponta mosolyogj rá az utcán, iskolában egy olyan emberre, aki szomorúnak látszik. Figyeld az emberek reakcióit, hogyan reagálnak erre!

3. Olvass, és nézz meséket, olyanokat, amiket gyerekként szerettél. Hidd el, nem ciki, ha Tom és Jerryt vagy Kisvakondot nézel 16 évesen, sőt. Én mind a mai napig nézem gyerekkorom meséit, és jót szórakozom rajtuk. Akkor te miért ne tennéd?

4. Naponta segíts valamit otthon a szüleidnek: legyen ez a szemét levitele, a koszos ruha szennyestartóba tétele vagy akár egy finom szendvics készítése vacsorára. Hidd el, a barátaiddal is könnyebben elengednek ezután…

5. Rajzolj kicsi zöld elefántot egy papírlapra, és add oda valakinek azzal a kívánsággal, hogy “Legyen szép napod!”

6. Amikor csak teheted, kirándulj, játssz a barátaiddal a szabadban. Nézzetek meg szép helyeket, szép épületeket. Közben pedig nevessetek, szórakozzatok! Ezek a boldog pillanatok nagyon sokáig megmaradnak az ember emlékezetében és könnyedén átlendítik a nehéz pillanatokat!

7. Kérj bocsánatot, ha valakit megbántottál! Ne őrizz haragot, ne fújj rá, hisz valaha jóban voltatok! És biztos, csak egy hülye félreértés, ami miatt összevesztetek. Amiatt meg felesleges fasírtban lenni!

8. Hallgass vidám zenéket, énekelj, és ha kedved van, akkor táncolj az utcán, séta közben. Igen, lehet, hogy bolondnak néz valaki, de számít ez? Nem! Az a fontos, hogy te jól érzed magad, és kiegyensúlyozott vagy!

9. Mindennap úgy feküdj le aludni, hogy elalvás előtt az ágyban felidézel egy olyan pillanatot, ami az adott napodban jó volt, vicces volt és boldogsággal töltött el! Hidd el, sokkal könnyebben és nyugodtabban alszol el, és még az álmod is szebb lesz!

10. Ha ezeket mindet megtetted, és megteszed naponta, akkor eszedbe sem fog jutni szomorkodni és mindenféle idióta, önmagadnak ártó kihívásokban részt venni, hisz kiegyensúlyozott leszel, boldog, és barátokkal, örömteli pillanatokkal fognak telni a napjaid… Viszont azt se felejtsd el, hogy kamaszként és később felnőttként is természetes az, hogy néha rossz kedved van, mert ez az élet velejárója. Viszont csak rajtad múlik, hogy sajnáltatod magad, vagy nevetsz egyet a világ képébe, és mész tovább, előre! 🙂

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, bátran hívd őket!
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése