Család

Fiatalkorú lány futtatásából tartották el magukat

Fiatalkorú lányt vett rá prostitúcióra egy hódmezővásárhelyi férfi és egy nő. A tinilány futtatásából befolyó pénzből tartották el magukat hónapokon át.

A hódmezővásárhelyi rendőrség megalapozott gyanúja szerint a 26 éves férfi és a 31 éves nő tavaly nyáron rávett egy helybéli tinilányt, hogy egy Szegeden bérelt lakásban vendégeket fogadjon, és a jelentkező férfiakat szexuális szolgáltatásban részesítse.

A futtató pár a lányt több internetes oldalon hirdette fotóval együtt. A prostitúcióból származó pénzt a fiatalkorú lány nem tarthatta meg, azt futtatói magukra költötték. A páros a lányt négy hónapon át futtatta.

A rendőrök őrizetbe vették a 26 éves férfit és a 31 éves nőt, és indítványozták előzetes letartóztatásukat. A pár ellen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon gyermekprostitúció kihasználása, valamint kerítés bűntette miatt indult eljárás.

Prostitúcióra vették rá a fiatalkorú lányt, a pénzt felélték
Prostitúcióra vették rá a fiatalkorú lányt, a pénzt felélték (a fotó illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése