Család

Megköszönte az életét 34 éves anyukájának az érettségiző lány

Egész évben vártam a pillanatot, hogy kitehessem végre ezt a képet – írta megható posztjában a lány, köszönetet mondva fiatal szüleinek, amiért elég bátrak voltak, és vállalták őt.

Sokszor álmélkodom, amikor belegondolok, hogy amikor anyukám annyi idős volt, mint amennyi én most vagyok, volt egy 17 éves lánya. Pedig akkori mércével és a családi példákhoz viszonyítva nem is szült kiugróan fiatalon – 21 éves volt, amikor megérkeztem. Ehhez képest én még 38 évesen sem vagyok anya. De ami ennél is keményebb, ha arra gondolok, hogy a nagyanyám 38 évesen már az első unokájának örülhetett.

Megváltoztak a dolgok, az idő valahogy egy sokkal képlékenyebb fogalommá vált, és tegyük hozzá: a mai fiatalok sokkal óvatosabb duhajok, mint a felmenőik voltak. Az én generációm különösen. Mi még éltünk egy kicsit a szocializmusban, láttuk, és a bőrünkön éreztük, hogyan csúszott ki a talaj a szüleink lába alól, amikor egyszer csak már nem volt ott biztonsági hálóként “állam bácsi” a hátuk mögött, amikor elszaladtak az árak és az infláció, sújtott minket munkanélküliség, és a négyévente jellemzően változó politikai helyzet mindig egy új korszak kezdetét ígérte, ami igazán a mai napig sem valósult meg. Szóval sokan halasztgattuk a gyerekvállalást – meg is kapjuk érte a magunkét – tanulmányok, egzisztenciális nehézségek, kiszámíthatatlan körülmények miatt. És a magam részéről csak remélni tudom, hogy ha későn is, de lesz azért részem az anyaság élményében.

De persze ma is hallunk olyan történeteket, melyek főszereplői bevállalós tizenévesek, akik nem félnek korán belevágni a családalapításba.

A most következő sztori az Egyesült Államokból érkezett. A főszereplő a 18 éves Madeleine Tarin, aki ballagása alkalmából két csodás fotót tett ki közösségi oldalára. Az egyik akkor készült, amikor édesanyja érettségizett. A fotón már Madeleine is ott van – totyogóként ül apukája nyakában. A másik képen ugyanebben a pózban látható a triumvirátus, csak éppen Madeleine már fiatal felnőtt nőként, talárban kalimpál büszke édesapja vállán.

 

“Úgy bizony, együtt csináltuk meg!” – így a bejegyzés szövege.

 

Madeleine  a Buzzfeednek elmondta, szülei nagyon fiatalon szerettek egymásba, és anyukája mindössze 16 éves volt, amikor megszülte őt. Aztán a fiatal édesanya és édesapa befejezte a tanulmányait, öt évvel később összeházasodtak, lett saját otthonuk, és még két gyönyörű gyerekük. Persze mindez nem sikerült volna a nagyszülők odaadó támogatása nélkül.

Madeleine ősztől New Jersey-ben fog egyetemre járni, elnyert egy sportösztöndíjat, az első osztályban futballozik majd. Sikeres és boldog fiatal, és rendkívül hálás a szüleinek, mert mindezt nem élhette volna át, ha ők annak idején nem lettek volna elég bevállalósak.

“A szüleimnek is nagy siker ez. Az én szememben ők tettek mindent. Először csak a barátaimnak akartam elmondani a történetemet, mert sokan nem tudják rólam, miért küzdöttem olyan keményen, mi a fő motivációm a tanulásban. Ez a kép számomra a családunk közös teljesítményét szimbolizálja, és azt, hogy a szüleim legyőzték a statisztikai adatokat” – mondta a lány.

Egy percig sem csodálkozunk, hogy már több mint 300 ezer lájkot gyűjtött be Madeleine Twitter-bejegyzése. Neki boldog egyetemi éveket, a családjának pedig még sok hasonló sikert kívánunk, és azt, hogy maradjanak mindig olyan támogató és összetartó kis közösség, ailyenek eddig is voltak.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top